DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 13. kedd
F1

Rosberg: Nem unalmas a Formula-1

Nico Rosberg beismerte, a Formula-1 még mindig érdekes a rajongók számára, annak ellenére, hogy Sebastian Vettel sorozatban negyedik bajnoki címét szerezheti meg.

Vettel folyamatos sikere a rivális csapatok szurkolói számára gúnyolódás tárgyává vált, Lewis Hamilton még azt is feltételezte, hogy a német pilóta teljesítménye alvásra készteti a TV előtt ülő rajongókat a verseny során.

Hamilton csapattársa, Nico Rosberg szerint azonban izgalmas verseny zajlik Vettel mögött, aki Indiában már bajnok lehet, ha az első ötben végez.

"Felejtsük el mi történik az élen" - mondta el Rosberg. "Vettel talán egyedül versenyez az élen, de nem figyelnek arra, mi történik mögötte? A mögötte lévő pilóták közötti harc már nem érdekes? A nézők élvezik, nem?"

Vettel bajnoki címét már csak Fernando Alonso veheti el, akinek a hátralévő négy versenyből legalább hármat meg kell nyernie, a negyediken pedig a második helyen kell végeznie.




De Alonso mögött legalább öt pilóta próbálkozik azzal, hogy a spanyol versenyző második helyét megszerezze.

Alonso 30 pontos előnyben van a harmadik helyezett Kimi Räikkönennel szemben, akit további 16 pontos hátránnyal követ Hamilton és 29-cel Mark Webber. Rosberg, a monacói és a brit futamot megnyerő pilóta, jelenleg a hatodik helyen áll 22 ponttal Webber mögött.

A konstruktőri bajnokságban is szoros a küzdelem - természetesen a Red Bull mögött. A Milton Keynes-i csapat várhatóan a hétvégén bajnoki címet ünnepelhet. Azonban a második helyezett Ferrari nincs biztonságban, 10 pont az előnyük a Mercedesszel és 33 egység a Lotusszal szemben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: