A Diário Motorsport állítása szerint bármelyik pillanatban bejelenthetik, hogy Felipe Massa 2014-től a Williams-Mercedes versenyzője lesz. A brazil lap úgy tudja, Massa egészen 2018-ig, azaz öt éve írt alá a grove-i istállóval, ráadásul fizetést is kap a csapattól. Massa korábban úgy nyilatkozott, hogy csak olyan istállónál akar versenyezni, ahol esélye van jó helyezésekért harcolni.

2008 világbajnoki ezüstérmese Pastor Maldonado helyét veheti át a Williamsnél, aki a hírek szerint a szezon végén elhagyja a Williamst, lehetséges célállomásai közt a Force India, valamint a pénzhiánnyal küzdő Sauber és Lotus szerepelhet. Noha mindez csak pletyka, az több mint érdekes, hogy Massa többévi twitter-használat után épp most érezte fontosnak, hogy elkezdje követni a Williams tweetjeit.