A Marussiával és a McLarennel is kapcsolatba hozott Magnussen a múlt hét végén Barcelonában szenzációs teljesítménnyel biztosította be a Formula Renault három és fél literes kategóriájának bajnoki címét, hiszen mindkét futamon a pole-ból indulva győzött a szezonzárón. A McLaren kötelekébe tartozó fiatal versenyzőnek egyelőre nincs szerződése 2014-re, így a következő hetek-hónapok egyik legnagyobb kérdése, hogy a szupertehetségnek tartott Magnussen a Formula-1-ben kap-e bizonyítási lehetőséget.

"Elvégeztem a feladatomat" - mondta Magnussen a bajnoki cím bebiztosítását követően. "A McLaren azt mondta, nyerjem mag a bajnokságot, azt mondta, hogy ezt várják tőlem. Megtettem, tényleg megnyertem a szezont, nem csak a szerencsének köszönhettem. Ettől kezdve nem rajtam múlik a dolog, a jövőm nem a saját kezemben van jelenleg, szóval most várnom kell."
Magnussen azt ismételten hangsúlyozta, mennyire elégedett, hogy megszerezte a címet: "Egészen hihetetlen érzés, nehéz igazán megérteni. Tele vagyok érzelemmel. Ez nagyon különleges dolog, az idei volt az az év, amikor igazán teljesítenem kellett, és sikerült is. A csapatommal együtt hoztuk, amit kellett, megnyertük ezt a bajnokságot. Elképesztő év..."

Amikor a dánt arról kérdezték, megkönnyebbült-e, hogy meglett a cím, melyet egy másik McLaren-nevelttel, Stoffel Vandoorne-nal szemben szerzett meg, így felelt: "Igen, nagyon. Már nincs rajtam nyomás, élvezhetem ezt a pillanatot. Noha nagyon kiegyensúlyozottak voltunk idén, nem jöttek könnyen a dolgok, és érzelmileg is nagyon kemény idény volt."