A Ferrarit, a Mercedest és a Lotust mindössze harminc pont választja el az összetettben, így komoly csatát vívhatnak a konstruktőri bajnokiság 2. és 3. helyéért, mely súlyos milliókat jelenthet az adott csapat számára, és persze a presztízs szempontjából sem elhanyagolható. Ennek ellenére a csata Lewis Hamiltont már nem hozza lázba, legalábbis így tűnik válaszából arra a kérdésre, hogy mit vár a legjobban a szezon hátralévő részében:

"A karácsonyt" - mondta Hamilton még Japánban. Vettel győzelmi sorozata valósággal sokkolta a riválisokat, aki ha minden hátralévő versenyt megnyer az idén, újabb rekordokat ér el, többek közt beállíthatja Schumacher egy szezonban szerzett 13 győzelmét. Hamilton szerint Vettel képes is lehet erre: "Ha nem lesznek megbízhatósági gondjai, valószínűleg megcsinálja. Sétálva is megcsinálja."
Míg Hamilton a karácsonyt várja, Eric Boullier ezen is túl tekint egy kissé, hiszen amikor arról kérdezték, mikor veszi célba a Lotus ismételten a győzelmet, mosolyogva ennyit felelt: "A téli teszten!" Boullier később hozzátette, hogy szerinte a Red Bull sikereinek egyik legfőbb kulcsa a kiváló anyagi helyzet.

Norbert Haug, a Mercedes egykori vezetője a német televízióban használta ki az alkalmat, hogy vitassa azt a nézetet, hogy Vettel címei az autóra fordított összegeknek köszönhetőek: "Ő egyszerűen a legjobb. Ő dolgozik a legkeményebben, ő vesz részt legkevésbé a politikában, és figyel a technikára. Még ha nálad is van a legtöbb pénz, az F1-es bajnoki címet nem küldik el neked postán..."