Négy futammal a szezon vége előtt Sebastian Vettelnek mindössze tíz pontra van szüksége negyedik világbajnoki címe megszerzéséhez, így az igazi kérdés csak az maradt, ki lesz a második helyezett. Mivel Alonso tetemes, 46 pont előnnyel rendelkezik Hamiltonnal szemben, a brit úgy látja, a valódi cél a konstruktőri ezüstérem lehet, hiszen a Mercedes hátránya csak 10 pont a Ferrari mögött.

"Idén fantasztikus tapasztalatokat szereztem, élvezetes volt" - mondta első mercedeses évéről Hamilton a Times of Indiának. "Nagy lépést tettem a tavalyi év végén. Lehetőséget kaptam, hogy az elmúlt hat évben szerzett képességeimet és tudásomat egy új csapatnál kamatoztassam. A célunk az, hogy megszerezzük a második helyet a konstruktőrök közt, nagyon keményen dolgozunk ezért."
2008 bajnoka azt viszont hangsúlyozta, hogy meggyőződése szerint a Mercedes sokkal többet is elérhetett volna, ha Pirellikkel a szezon eleje óta jól tudtak volna bánni: "Számunkra ez az abroncsokon múlott. Ha nem lettek volna gondjaink velük, a dolgok máshogy alakulhattak volna, mivel az autó sok és kevés üzemanyaggal is remekül megy."

"Amikor 10-15 vagy akár 20 kört kell megtenned, és az abroncsaid még száz százalékosak, megfelelően kell használnod őket, de nem tudod, mennyit használhatod, és mennyi ideig. Ez a legnagyobb trükk. Más autók kicsit nagyobb leszorítóerővel jobban vigyáznak a hátsó gumikra, szóval nekünk is az autó hátulját kell fejlesztenünk, hogy megóvjuk az abroncsokat."