DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 13. kedd
F1

Háború a leggyorsabb kerékcseréért

Minden eddiginél komolyabban veszik a Forma-1 élcsapatai a villámgyors kerékcseréket: eddig csak a McLaren és a Red Bull büszkélkedett, de most beszállt a licitbe a Mercedes és a Ferrari is. Úgy tűnik, hogy a leggyorsabb művelet jelenleg az olaszoké"

A kerékcserék tökéletesítésén, felgyorsításán a tankolások 2010-es betiltása óta dolgoznak megsokszorozott erőbedobással a Forma-1-es csapatok, s mostanára olyan szintre jutottak, hogy egy-egy művelet valóban szemfényvesztéssel ér fel. A papucsok 2,5 másodpercnél lassabban végrehajtott cseréje szinte már cikinek számít, s az istállók egy ideje egyre inkább hencegnek a már-már tudományos szintre emelt koreográfiának, az edzőtáboroknak, a felnibe épített kerékanyáknak, az automatikus jelzőfénynek, a lézeres helyjelölésnek és egyéb nyalánkságoknak köszönhető tempónövekedéssel.

Az idei Maláj Nagydíjig a McLaren tartotta a rekordot azzal, hogy a tavalyi Német Nagydíjon 2,31 másodperc alatt cserélték le Jenson Button abroncsait, Szepangban viszont a Red Bull ezen a téren is robbantott: az utóbbi évek sikercsapata Mark Webber autóján 2,05 másodperc alatt hajtotta végre a műveletet. Úgy tűnik, hogy a Mercedesnek és a Ferrarinak is megjött a kedve némi kérkedéshez, ugyanis hosszas hallgatás után mindkét együttes háza tájáról, szinte egyidőben rekordfelállításról érkezett hír.

 A Mercedes nem maga kommunikálta saját eredményét, arról az Auto Motor und Sport című szaklap számolt be: az újság szerint Suzukában a csillagosok Nico Rosberg első cseréjét 2,14, a másodikat és a harmadik pedig 2,02 másodpercet teljesítették, ami 2,06 másodperces átlagot jelent. Az Auto Motor und Sport szerint átlagidő tekintetében ez új rekord, s bár a német lap a 2,02-es időt is új egyszeri csúcsnak titulálta, erre épp a Ferrari igyekezett rácáfolni: Diego Ioverno, a pályán végzett tevékenységért felelős mérnök szerint a maranellói szervizesek ennél is gyorsabbak.

"Szerencsére idén jól alakulnak a dolgok, amit mindig jó látni. Az eddigi tizenöt futam felén átlagosan mi voltunk a leggyorsabbak. Az a tény egyszerűen csodálatos, hogy Alonso autóján Suzukában 1,95 másodperc alatt cseréltünk kereket, de az még többet ér, hogy volt tíz olyan cserénk, amivel 2,5 másodperc alatt végeztünk. Amikor egy szezon ennyire nehéz, az ilyen eredmények jócskán javítják a csapat morálját" - fogalmazott Ioverno a Ferrari honlapjának adott interjúban.

Abban, hogy meddig faragható még a kerékcserék ideje, a Mercedes és a Ferrari ellentétes álláspontot képvisel. Míg Ioverno szerint csak "automata, a még épp mozgásban lévő autókat már felemelő emelő, valamint a kizárólag a kerékcserékkel foglalkozó, a szerepekhez igazított fizikális felkészítésen átesett boxcsapat" eredményezhetne további gyorsulást, addig a Mercedes részéről nyilatkozó Ron Meadows sportigazgató jóval optimistább. "Az emelő nem működött elég gyorsan. Ha jól működött volna, körülbelül 1,93 másodperc alatt végeztünk volna" - mondta a suzukai kerékcserékre utalva Meadows, aki megjegyezte: "Gyakorlás közben képesek vagyunk 1,68 másodperces kerékcserére is."

Arra aligha kell számítani, hogy a Meadows által említett 1,68 valaha is "eldörren" versenyen, éles körülmények között, ugyanis abban mindenki egyetért, hogy a futamokon a szervizcsapatok számára szinte lehetetlen ugyanolyan teljesítményt nyújtani, mint az edzéseken. Sokak szerint olyan ez, mint a foci világában a büntetőpárbaj egy-egy döntetlenre végződött tétmérkőzés után: hiába gyakorol az ember a tréningeken, a helyzet okozta nyugtalanságot, az adrenalint és a hétvége fáradalmait olyankor nem lehet szimulálni.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: