A spanyol pilóta 2005-ben és 2006-ban lett bajnok az enstone-i csapatnál, de azóta nem sikerült újabb címet begyűjtenie, négy éven belül 2013-ban harmadszor lehet második Sebastian Vettel mögött a pontversenyben.
"Az utolsó négy évben háromszor küzdhettem a bajnoki címért, amely sajnálatos, mert nagyon közel álltam a győzelemhez, de másrészről büszke is vagyok. A legjobb formám mutattam és életem legjobb versenyeit futottam ezekben az években, így büszkén hajthatom álomra fejem."
Alonsónak matematikai esélye még van az idei bajnoki cím megszerzésére, de Vettelnek Indiában elég egy ötödik hely is ahhoz, hogy bajnokká koronázzák. A spanyol pilóta beismerte, nem éli meg csalódásként, hogy a Ferrarinál négy év alatt nem sikerült bajnoki címet szereznie, mivel a Red Bull kimagasló formája miatt nem sikerült ez.
"Amikor aláírtam a Ferrarihoz, akkor egy álom valósult meg. Tudtam, hogy lehetőségem lehet a bajnoki címekért harcolni, talán sikerül megszerezni, talán nem, mert ebben a sportban bármi megtörténhet. Háromszor álltam közel hozzá, ez többé-kevésbé az, amire számítottam. Ha nem sikerül megszerezni a bajnoki címet az nem tisztán a matematika miatt történik - volt egy csapat és egy pilóta, aki jobb volt nálunk ebben a négy évben. Megérdemlik a bajnoki címet és gratulálunk nekik."

A spanyol pilóta közölte, hogy még nem adja fel a küzdelmet és elég ideje van harmadik bajnoki címének megszerzésére.
"Nyilvánvalóan szeretnénk győzni és még csak 32 éves vagyok, nem ez pályafutásom utolsó éve. Biztos vagyok benne, lesznek még lehetőségeim. Szeretnék még több bajnoki címet szerezni."