A múlt szombaton a WSR fősorozatának bajnoki címét bebiztosító dán Kevin Magnussent a McLaren eltökélten szeretné bejuttatni a Formula-1-be már 2014-től, s maga Magnussen is úgy nyilatkozott, hogy nem igazán érdekli más megoldás ezen kívül. Az eddigi hírek a Force Indiáról és a Marussiáról szóltak, ám a Turun Sanomat állítása szerint azt sem zárhatjuk ki, hogy Magnussen egyből a wokingiaknál kap lehetőséget a bizonyításra.

A távozó Sergio Perez lehet, akinek a hírek szerint komoly vitái vannak a csapattal pénzügyi témában is, s emellett a teljesítménye sem nevezhető kielégítőnek. A McLaren részéről nem lenne példa nélküli egy újonc versenyző alkalmazása, hiszen Lewis Hamiltont pályafutása hasonló szakaszában hozták fel 2007-ben GP2-es bajnoki címét követően, hogy aztán az első szezonban kis híján bajnoki címig jusson.
Arra a finn lap is felhívja a figyelmet, hogy nem szabad megfeledkezni Nico Hülkenbergről, aki a Sauber, a Lotus és a Force India mellett a hírek szerint a McLaren istállónál is esélyes egy jövő évi ülésre. A kérdést alighanem így kell feltennünk: Perez, Hülkenberg vagy Magnussen?