DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 13. kedd
F1

Bizonytalanság veszi körül a Force India versenyzőit

A Force India versenyzője, Paul di Resta elismerte, hogy bizonytalan a Formula-1-es jövőjével kapcsolatban, s azt is hozzátette, hogy nem ő az egyetlen versenyző, akinek problémái vannak.

A 27 éves pilóta meglehetősen gyengén szerepelt az elmúlt hónapokban, ami olyan pletykákra is alapot adott, melyek szerint a silverstone-i csapat el akarja küldeni őt, hogy visszahozza Nico Hülkenberget a Saubertől. Di Resta rossz formája egyébként látszólag összefüggésben áll a Pirellik nyári megváltoztatásával, hiszen attól a ponttól kezdve indult el teljesítménye lefelé.



Di Resta nem tagadta, hogy veszélyben van Formula-1-es jövője, majd hozzátette: "nem csak az enyém." A skót szerint alapvetően nem az elmúlt hónapok gyengébb teljesítménye, hanem a szponzori pénzek hiánya okozza azt, hogy bizonytalan helyzetbe került: "Kemény a helyzet, mivel a körülmények nem segítenek azokon a versenyzőkön, akik nem rendelkeznek nagy támogatással. De a csapat tudja, mire vagyok képes. Megadták az eszközt, amivel elérhetem, amit tudok."

Csapattársa, Adrian Sutil megerősítette, hogy már tárgyalt a csapatról a jövő évi ülésről: "Jól ismerem őket ennyi év után, ez egy nyitott beszélgetés" - mondta Sutil, aki a tavalyi évet leszámítva már 2007 óta az istálló versenyzője. Ettől függetlenül ő sem lehet biztos a dolgában, hasonlóan látja a helyzetet, mint di Resta: "A mezőny fele bizonytalan. Senki nem tudja, hová tart, nagyon gyorsan változhat. Manapság már egy szerződés sem jelent túl sokat."

A német versenyző a tárgyalások eredményét természetesen nem árulta el, de egy új szerződés feltételezésére adhat alapot az, hogy már a jövő évi autóról beszél, ráadásul meglehetősen pozitív hangon: "Várom a jövő évet, mely remélhetőleg egy nagyon jó év lesz. Annak kell lennie, hiszen idén igen korán leálltunk a fejlesztéssel, szóval az autónak kétszer ennyire jónak kell lennie jövőre!"

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: