A 21 éves dán a bajnokság élmezőnyében rendkívül következetesen teljesítve, fölényesen szerezte meg a trófeát a hozzá hasonlóan a McLaren által támogatott Stoffel Vandoorne előtt.
"Nagyon büszke vagyok a 2013-as eredményeimre. A következő évre immár a Formula-1 a célom. Már hosszú ideje erre vágyok, és az idő most érkezett el. Készen állok, amennyire csak lehet" - nyilatkozta a wokingi csapat honlapján.
"Nem hiszem, hogy lett volna egyetlen rossz hétvégém is ebben a szezonban. Persze voltak olyanok, amelyeken nem én voltam a leggyorsabb, de akkor is sikerült pontokat szereznem. Valójában minden versenyhétvégén dobogóra állhattam, leszámítva Monacót, ahol 4. lettem. De az utolsó két versenyhétvégém töltött el a legnagyobb elégedettséggel. Ezek során minden egyes edzésen és versenyen én végeztem az élen (még ha egyik győzelmét az autó szabálytalansága miatt el is vették), tehát teljesen csúcsformában voltam."

A McLaren pártfogoltjaként Magnussen már néhány F1-es tesztnapon is részt vehetett a csapat színeiben, és a wokingiak nem titkoltan azon dolgoznak, hogy már jövőre megejthesse debütálását a sportban. Erre vélhetően egy kisebb csapatnál lehetne esélye, és ha Martin Whitmarshnak végül sikerül beprotezsálnia védencét a Marussiához, az azzal az izgalmas helyzettel kecsegtetne, hogy az orosz sereghajtó istállóban rázódna bele az F1-be a Ferrari (Jules Bianchi) és a McLaren utánpótlása is.
"Amikor a Formula-1-ről kérdeznek, minden alkalommal azt válaszolom, hogy készen állok" - jelentette ki Magnussen. "Mindent megtettem, amit csak lehetett. Bizonyítottam a WSR-ben, így mostantól már valaki máson múlik, hogy meghozza a döntést."
A dán hozzátette, egy jövő évi tesztpilótai állással nem lenne elégedett: "Nem, nekem versenyeznem kell. Csak úgy lehet esélyem ott is bizonyítani."