Az előző rész itt érhető el.
Alain Prost, Jacarepaguá
Kevesen panaszkodtak, amikor a Brazil Nagydíjat 1990-ben visszavitték Jacarepaguából Interlagosba, de azt meg lehetett érteni, hogy Alain Prost közéjük tartozik. A francia minden második versenyt megnyert a pályán, 1982 és 1989 közt négyszer győzött itt - igaz, az első inkább a botrányról marad emlékezetes, hiszen Prost csak harmadik lett, de Rosberget és Piquet-t kizárták a futamról a súlyhatár átlépése miatt. A pálya egyébként azóta már a múlté, a 2016-os riói olimpiai előkészületei során lebontották.

Mika Hakkinen, Barcelona
A barcelonai aero-pálya nagyon feküdt az Adrian Newey által tervezett McLaren-Mercedesnek, így Mika Hakkinen zsinórban háromszor tudott győzni a Circuit de Catalunyán, és majdnem összejött neki a negyedik siker is, ám emlékezetes módon a McLaren kuplungja az utolsó körben meghibásodott, így a győzelem Schumacher ölébe hullott. Hakkinen egyébként első sikerét 1997-ben Jerezben szerezte, így összesen négyszer nyert Spanyolországban, ám érdekes módon a McLaren visszavonulása 17 spanyolországi versenyéből csak egyetlenegyet tudott megnyerni.

Nigel Mansell, Silverstone
Nigel Mansell azt állította, a hazai szurkolóktól kapott támogatás több másodpercet jelent neki körönként - és silverstone-i teljesítménye alapján ezt nehéz is lenne vitatni. Mansell karrierje első sikerét szintén hazai földön, Brands Hatchben szerezte, majd ezt követően 1986 és 1992 közt négyszer is győzni tudott Silverstone-ban. A legnagyobb győzelme az 1987-es volt, amikor az alacsony üzemanyagszinttel nem törődve előzte meg csapattását, Piquet-t, majd a célba érve azonnal le is állt az autója...

Nelson Piquet, Monza
A legalulértékeltebb háromszoros világbajnok leginkább a gyors pályákon jeleskedett, így nem meglepő, hogy Monzában kiemelkedően jó mérleggel rendelkezik. Piquet összesen négyszer nyert a nyolcvanas években a Brabham és a Williams színeiben, olyan ellenfelekkel szemben, mint Senna, Prost vagy épp Mansell. Az 1987-es futamon sokáig Senna Lotusa vezetett, ám döntése, hogy nem cserél kereket a futamon, rossznak bizonyult, hiszen Piquet mindössze nyolc körrel a vége előtt átvette tőle az első helyet, s alig két másodperccel előtte ért célba.

Ayrton Senna, Monaco
Senna már első, 1984-es monacói futamán igazolta, hogy a Hercegségben senki nem veheti fel vele a versenyt, hiszen a mezőny egyik leggyengébb autójával kis híján megverte a bajnoki címre törő Alain Prostot. A nagy sikersorozat 1987-ben kezdődött el, hiszen innentől kezdve egészen 1993-ig csak egyetlen alkalommal, 1988-ban nem ő nyert, amikor több mint félkörös előnyének birtokában a falnak csapta a McLarent. Senna ezt később öt sorozatban elért győzelemmel feledtette - köztük az 1992-es Mansell ellenében bemutatott fantasztikus védekezéssel elért sikerrel. Monaco kapcsán természetesen meg kell említenünk "Mr. Monacót", azaz Graham Hillt is, aki 1963 és 1969 közt öt győzelmet szerzett a Hercegségben.

Az F1Fanatic írása nyomán.