DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 12. hétfő
F1

Bajba kerülhet Maldonado F1-es karrierje

Kormány korrupciós botrány miatt kerülhet bajba Pastor Maldonado Forma-1-es karrierje. A venezuelai igazságügy miniszter, Miguel Rodriguez sajtótájékoztatón közölte, hogy több motorsportokban érdekelt sportoló is kemény elszámoltatásra számíthat.

Mindezt azért, mert olyan aktivitásokra vettek fel pénzt a kormánytól, melyek nem léteztek, vagy léteztek ugyan, de sokkal több forrást utaltak ki rá, mint kellett volna. A sportminiszter, Alejandra Benitez azt is közölte egy interjúban, hogy volt olyan pilóta, aki egy évben 66 millió dollárral rövidítette meg a kormány bankszámláját. Magát a pilótát nem nevezte meg. Azt is hozzátette, hogy jelenleg a sportra félretett költségvetés 98 százalékát teszik ki a pilóták számára, külföldi tevékenységekre kiutalt összegek.



Egy az ilyen versenyzők között E.J. Viso is, aki hirtelen le is mondta részvételét a hétvégi IndyCar sorozatban, a kaliforniai Fontanában. A hivatalos állásfoglalás szerint, betegség miatt, de a pilótát nem sikerült megszólaltatni, bár korábban azt nyilatkozta egy újságcikkben, hogy örül a pénzügyek felülvizsgálatának. Őt, csakúgy, mint Pastor Maldonadót az állami olajvállalat, a PDVSA támogatja.

Venezuela, bár a világ egyik leggazdagabb olajvidékével rendelkezik, mostanság mégis gazdasági válságban van, miután március 5-én elhunyt az államot hosszú éveken át vezető Hugo Chavez. Miután Viso ilyen bajba került, csak idő kérdése, mikor veszik elő Pastor Maldonadót, aki bár a világ leghíresebb versenykategóriájában versenyez, mégsem valószínű, hogy megmenti majd a reflektorfény, ami a száguldó cirkuszt övezi.   

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: