Heikki Johannes Kovalainen 1981. október 19. született a finnországi Suomussalmiban. Heikki, mióta csak az eszét tudja, mindig is autóversenyző szeretett volna lenni, és alig volt 10 éves, amikor 1991-ben "versenyszerűen" gokartozni kezdett. A lassan belelendülő mosolygós finn 2000-ben megnyerte az Elf Északi Gokartbajnokságot. A siker hatására elhagyta Skandináviát és Angliában folytatta tovább pályafutását az Angol Formula Renault bajnokságban, ahol már az első évben a bajnokság 4. helyén végzett (2 győzelem, 2 első rajtkocka, 3 leggyorsabb kör). Az év újoncára felfigyeltek a Renault-nál is, így Kovalainen bekerült a Renault utánpótlás programjába és a következő szezont már az Angol Formula-3-as bajnokságban kezdhette meg. Az ismét az év újoncának választott Kovalainen 5 győzelemmel, 3 első rajtkockával és 3 leggyorsabb körrel a bajnokság harmadik helyéig jutott, majd az év végén második helyen végzett a neves makaói Formula-3-as tornán, teljesítménye elismeréseként pedig 2003-ban tesztlehetőséget kapott a Renault és Minardi csapatoknál.

Ebben az évben Kovalainen már a World Series by Nissan bajnokságban versenyzett, amit 2004-ben meg is nyert (6 győzelem, 9 első rajtkocka, 10 leggyorsabb kör), valamint győzött a Race of Champions versenyen is. A következő évben pedig már a Formula-1 előszobájának számító GP2-es bajnokság első szezonjában mérte össze az erejét az ellenfelekkel, ahol Nico Rosberggel csatázott a bajnoki címért, amiről végül 15 pontos hátránnyal maradt le az év végén. Az évad során szerzett 5 győzelme és meggyőző teljesítménye viszont ahhoz elegendő volt, hogy 2006-ban elnyerje a Renault csapat tesztpilótai állását, és Kovalainen ezzel gyakorlatilag belépett a Formula-1-be. A csapat elsőszámú pilótája, a 2005-ös világbajnok Fernando Alonso a szezon végén ugyanis aláírt a McLaren csapathoz, így a Renault csapat vezetője, Flavio Briatore gyakorlatilag Kovalainent akarta Alonso helyére szerződtetni. Ezért, miközben Alonso 2006-ban az újabb világbajnoki címéért küzdött, a fiatal finn 28 000 kilométert tesztelve próbálta magát felkészíteni a rá váró feladatokra.

A 2007-es év azonban kiábrándítóan sikerült a Renault csapat és Heikki Kovalainen számára is. Két bajnoki címet követően a csapat R27-es autója kifejezetten gyengére sikeredett, amit csak súlyosbított Alonso elvesztése és a Michelin kivonulása a Formula-1-ből. Az első öt futamon borzalmasan szenvedő, csak egy 7. és egy 8. helyre képes Kovalainen a Kanadai Nagydíjon végre magára talált, a montreali 4. helyét követően pedig már ő volt a "jobb" a csapaton belül és rendszeresen képes volt szállítani a pontokat a Renault-nak, sőt a Giancarlo Fisichellát legyőző finn a Japán Nagydíjon megszerezte pályafutása első dobogós helyezését is. A finn ennek ellenére sem érezhette biztonságban a helyét a csapatnál, s ennek oka Fernando Alonso volt. A kétszeres spanyol világbajnok és új munkaadója, a McLaren viszonya ugyanis annyira megromlott már az első közös szezonban (2007), hogy Alonso, felrúgva a több évre szóló szerződését, az év végén elhagyta a wokingi gárdát és visszaigazolt egykori csapatához, a Renault-hoz. Kovalainen pedig végül Alonso "helyén" a McLarennél kötött ki. Bár a McLaren csapat pilótájaként Heikki az Angol Nagydíjon megszerezte első pole pozícióját, a Magyar Nagydíjon pedig az első futamgyőzelmét (ezzel Kovalainen lett a 100. pilóta, aki Formul-1-es futamot nyert), a finn teljesítménye messze elmaradt a várakozásoktól és csapattársa, a világbajnoki címért harcoló Lewis Hamilton teljesítményétől is. Míg Hamilton 2008-ban 98 ponttal megnyerte a bajnokságot, addig Kovalainen 53 pontjával csak a bajnokság 7. helyén szerénykedett az év égén, aminek következtében a McLaren 21 ponttal lemaradt a konstruktőri bajnoki címről. Kovalainen sorsa így el is dőlt a csapatnál, az újabb, gyengére sikeredett 2009-es szezon végén a McLaren pedig Jenson Button "kedvéért" megvált finn pilótájától.

Kovalainen végül az újonc Lotus Racingnél helyezkedett el, akik 3 évre szóló szerződést kötöttek a finn pilótával. A 2010-es szezont nulla ponttal záró Lotus Racingből 2011-ben Team Lotus, 2012-ben pedig Caterham lett, de a csapat teljesítménye ettől vajmi keveset javult, sőt a Cosworth motorok helyett a Renault erőforrásai sem hoztak igazi áttörést, a sikertelenség miatt pedig megromlott Kovalainen kapcsolata a csapattal, így a Caterham a 2013-as szezonra már nem hosszabbította meg a szebb napokat is látott pilóta szerződését. A tapasztalt finn helyet fizetős pilótákat választó Caterham azonban négy pénteki szabadedzésre ismételten igénybe vette Kovalainen szolgálatait, aki így továbbra is reménykedhet abban, hogy egyszer sikerül visszatérnie az F1-be.
Heikki Kovalainen eddig 110 futamon indult a Formula-1-ben, 1 futamgyőzelmet, 1 pole pozíciót, 2 leggyorsabb kört, 4 dobogós helyezést és 105 világbajnoki pontot szerzett.