A hétvégi találkozó kulcsfontosságú lesz a Formula-1 története szempontjából, hiszen első alkalommal ül össze a sportág Stratégiai Csoportja (Strategy Group), melynek feladata az F1 jövőjét érintő legfontosabb kérdések megvitatása lesz. A csoport tagja lesz a négy konstruktőri bónuszban részesülő csapat, azaz a Red Bull, a Ferrari, a McLaren és a Mercedes, továbbá a csapat történelmét elismerve a Williams, és az említetteken kívül a legelőkelőbb helyen záró istálló, a Lotus. Természetesen Bernie Ecclestone és Jean Todt is jelen lesz az egyeztetésen.
A Stratégiai Csoport tulajdonképpen a korábbi Technikai és Sport Munkacsoportot helyettesíti, döntéseik a Formula-1 bizottsága elé, majd elfogadásukat követően a Motorsport Világtanács elé kerülhetnek. A döntéshozatal megváltozik, hiszen korábban minden egyes csapat részese volt annak, most a Marussia, a Sauber vagy épp a Force India teljesen kimarad belőle.

A hétfői ülésen (már amennyiben nem fullad meddő vitába, ahogy attól egyesek tartanak) számos roppant fontos témáról fog szó esni. Mindenekelőtt a Pirelli 2014-2018-as szerződéséről, és az ehhez kapcsolódó dolgokról, így például a tesztelésről és a keverékek megválasztásáról - utóbbit az Abroncs Munkacsoport kezébe helyezhetik. Ezt követően a költségcsökkentésről lesz szó, mely épp azon nagycsapatok érdekeit nem szolgálná, akik részt vesznek az ülésen - hiszen a jelenleg érvényes 250 millió dolláros költségvetési sapka a kisebb istállók számára elérhetetlen.
Van számos olyan napirendi pont is, melyek nem bírnak ehhez hasonló stratégiai jelentőséggel, de mégis érdekes kérdéseket vetnek fel, melyeket meg kell tárgyalnia a csoportnak, mielőtt a Formula-1 bizottsága elé kerülhet. Ezek közé tartozik a 2014-es technikai és sportszabályzat javítása, a szezon közbeni tesztek esetleges szélcsatorna-használatra cserélhetősége, az egységes telemetriarendszerek bevezetése (2016-tól) és a motorok egységesítése illetve egy szintre hozása.

Szintén szóba kerül majd a pilóták védelme szemből történő baleseteknél (szélvédővel vagy ráccsal), az esetlegesen a pole pozícióért járó pont, az az elképzelés, hogy a rajtszám és a pilóta neve sokkal nagyobb méretben szerepeljen az autón, az állandó stewardok alkalmazása, az autók minimumsúlyának megemelése (a nehezebb pilóták érdekében) és a pénteki első szabadedzések időtartamának két órára emelése, hogy a csapatok újoncoknak is lehetőséget adhassanak a gyakorlásra.
A legnagyobb vitákat minden bizonnyal a tizedik napirendi pont válthatja ki, mely voltaképpen az ügyfélautók bevezetéséről fog szólni - a terv szerint 5-6 nagyobb istálló láthatná el autóval a kisebbeket, mely valamilyen szinten a költségek csökkenéséhez vezethetne, és a mezőny is kiegyenlítettebbé válhatna ezáltal.