DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 12. hétfő
F1

A Mercedes erősít F1-es projektjén a győzelem reményében

A Mercedes a korábbinál is több pénzt és még több emberi erőforrást fordít a Formula-1-es projektjére, írja Christian Sylt, a Pitpass újságírója. A cél a győzelem.

A következő év nagy szabályváltozásai, melyek többek közt a V8-as motorok turbóra cserélését is magukban foglalják, komoly többletráfordítást igényelnek a csapatoktól. A Mercedes működési költségei is jelentősen, húsz százalékkal emelkedtek az elmúlt évben. A csapat részéről elárulták: 86 új munkatárs érkezett Mercedeshez, ebből 76 technikai szerepet tölt be. A számok az istálló képviselője szerint azt igazolják, hogy "a cég elsődleges célja az FIA Formula-1-es Világbajnokság megnyerése."



A csapat bevétele 115 millió font volt, melyből 31 és fél milliót vitt el az adó. Az elmúlt időben a csapathoz újabb pénzösszeg érkezett, a Williamstől távozó Toto Wolff pedig a feltételezések szerint harminc százalékos részesedést vásárolt az istállóból, mely csökkenti a Mercedes kockázatát - az autógyár részesedése hatvan százalék, tíz pedig Niki Lauda kezében van.

A csapat és a motorgyártó részleg költségei 277 millió fontra rúgtak tavaly, ám az istálló részéről elmondták, hogy ez nem egészében a csapatot terheli, köszönhetően a harmadik féltől származó bevételeknek: jogdíjak, szponzori pénzek, a McLarennek és a Force Indiának értékesített motorok.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: