Perez Japán Nagydíja egyáltalán nem volt zökkenőmentes, hiszen a pénteki szabadedzésen összetörte az autóját a Spoonban, majd a futamon Nico Rosberggel ütközött, ami a McLaren gumidefektjével és a két pilóta kisebb szópárbajával végződött. Martin Whitmarsh azonban semmi kritizálnivalót nem talált a mexikói szereplésében.
"Sokaknak volt problémája a hétvégén, ez egy ilyen pálya. Ami a pénteki balesetét illeti, akár 50 hasonló bukást is találhatunk a múltból, ugyanabban a kanyarban. Tavaly pénteken Michael Schumacher is ugyanígy járt. Olykor megtörténnek ilyen dolgok, ami persze nem a legjobb, de megesik" - magyarázta Whitmarsh."Szerintem Checo jól is versenyzett. Abból a helyzetből megszerezhette volna a 7. vagy 8. helyet. Figyelembe véve, hogy hol is állunk jelenleg, az utolsó 2-3 versenyen remekül teljesített."

Perez 2014-es maradását illetően Whitmarsh továbbra is rejtélyesen nyilatkozik, amivel akaratlanul is azt sejteti, hogy más jelentkezőket is sorra vesznek a döntés előtt.
"Semmi nem sürget minket. Végig kitartottam azon álláspontom mellett, hogy várjunk még meg egy pár versenyt, aztán majd beszélünk róla. És pontosan ez is fog történni. Tudom, hogy ez így egy érdekes sztorit generál, amely további találgatásokat szül, de nem kell vele sietnünk" - nyugtatott meg mindenkit a csapatfőnök.