Korábban a 21 éves pilótát már összehozták a Toro Rossóval, de úgy tűnik, hogy sokkal inkább teszt- és tartalékpilótai szerződést köt majd.
A GP2-es bajnokság harmadik helyén álló brazil pilótát a Sky Brasil és a Banco do Brasil támogatja, menedzsere a Kimi Räikkönen ügyeit is intéző Steve Robertson.
A pilóta elmondta, a Formula-1 főigazgatója, Bernie Ecclestone is támogatja sportba kerülését, mert az üzletember aggódik, hogy Felipe Massa lehetséges kiszállásával brazil pilóta nélkül marad a Formula-1.
Nasr a brazil Globónak elmondta, még továbbra is azon dolgozik, hogy a jövő évben bemutatkozhasson a Formula-1-be.
"Továbbra is ragaszkodom a célhoz. Dolgozunk rajta" - mondta.
De Nasr beismerte, egy lehetséges tartalékpilótai állás is a tervek között szerepel.
"Nézzük Hülkenberg és Bottas példáját, akik a pénteki szabadedzéseken kaptak lehetőséget, mielőtt versenyzők lettek. Ez nekem is jó lenne, mert nem ismerek minden pályát. Ãgy néhány kilométer teljesítése nagyon fontos lenne."
Nasr péntekenként autóba ülne
https://formula.hu/f1/2013/10/18/nasr-pentekenkent-autoba-ulne 2013-10-18 12:40:00 2013-10-18 12:40:00
Felipe Nasr reméli, hogy 2014-ben a Formula-1-be tud kerülni.