DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 12. hétfő
F1

Mercedes: A Red Bull jelenthet ösztönzést

A Mercedes szerint a Red Bull 2013 második felében mutatott domináns teljesítménye a csapat számára sokkal inkább ösztönzést jelenthet, nem pedig szégyenkezésre való okot.

Bár a német autógyártó a szezont a Red Bull fő riválisaként kezdte - és még a bajnoki címre is esélyesek voltak -, a nyári szünet után visszaestek.

A megszerzett pontokat illetően a Mercedestől nemcsak korábbi riválisa, a Red Bull szakadt el, de a Ferrari és a Lotus is több pontot szerzett az elmúlt öt versenyen, mint a brackley-i csapat.

A Red Bull mellett a Mercedes az egyetlen csapat az idei évben, amely pole pozíciót tudott szerezni, de Japánban még annak ellenére sem sikerült megközelíteniük Sebastian Vettelt az időmérő edzésen, hogy a német pilóta autójában elromlott a KERS. Ez felveti a Mercedesnél a kérdést, miért nem tudtak fejlődni, de a csapatfőnök, Ross Brawn elmondta, a jelenlegi helyzet extra motivációt jelent a csapat számára.

"Nem mondom azt, hogy ez szégyenletes" - közölte Brawn, hivatkozva arra, hogy Vettelre KERS nélkül sem tudott felzárkózni a Mercedes. "Bosszantó és egyértelmű, hogy a Red Bull nagyon, nagyon jó teljesítménnyel rendelkezik jelenleg. De ez csak jobban motivál minket. Úgy tűnik, hogy Spában valamit találtak és talán az autónkban tett változtatás annak érdekében, hogy javuljon a versenyen mutatott teljesítmény, oda vezetett, hogy az egykörös teljesítmény rosszabb lett. Ez kompromisszumos megoldás, de az elmúlt néhány évben a Red Bull komoly hivatkozási pont volt mindenki számára."




Annak ellenére, hogy a szezon második fele nem úgy sikerült a csapat számára, ahogyan remélte, Brawn szerint továbbra is mutatkoznak jelei a javulásnak.

"Egyre közelebb vagyunk. Megnéztem a tavalyi adatokat, de nehéz a teljes összehasonlítás, mert tavaly a teljes körön használhattuk a DRS-t, de idén 1.5 másodperccel gyorsabbak voltunk Japánban az első szektorban, mint tavaly, alapvetően azonos gumikon. Így elégedettek lehetünk a fejlődéssel, amelyet elértünk és ezt az irányt kell folytatni. Az idei évben a csapat nagy lépést tett és hasonlóan nagy lépést teszünk a jövő évben, remélhetőleg sikerül zavarba hozni másokat."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: