Nemrég azt közölte a spanyol pilóta, hogy felvásárolja az anyagi gondokkal küzdő Euskaltel Euskadi nevű kerékpárcsapatot, ám a tárgyalások a múlt hónapban megszakadtak. A Ferrari versenyzője így most saját csapatot kíván alapítani, mely 2015-től kezdhetné meg működését. Alonso menedzsere, Luis Garcia Abad szerint a terv egészen jól halad.

A La Gazzetta dello Sportnak nyilatkozva Abad elmondta, hogy egyes szponzori megállapodásokat már alá is írtak, a program hivatalos bemutatójára pedig a jövő évi Tour de France első pihenőnapján kerül majd sor.
"Fernando azt mondta, a Formula-1-ből a legjobb dolgokat át akarja vinni a kerékpározásba és fordítva. Ebbe beleértendő a technológiai, a kutatás, a marketig, a promóció, a telemetria és hasonló új eszközök, egy orvosi központ..." - mondta Abad, majd hozzátette: "Célja az is, hogy tegyen valami újat a doppingolás problémája ellen."

Abad azt is elárulta, hogy Alonso csapatának szponzorai számára a kerékpározás világa új terepet fog jelenteni, azt viszont határozottan cáfolta, hogy F1-es főszponzora, a Banco Santander ebben a projektben is szerepet kap: "Jobb kettéválasztani az F1 és a kerékpározás ügyét."