Kimi Matias Raikkönen, 1979. október 17-én született a finnországi Espooban (Helsinki külvárosában), apja Matti útépítő, anyja Paula titkárnő volt. Szülei elfoglaltsága miatt Kimi a gyermekkorát jórészt nagyapja házában töltötte. A család szűkös anyagi körülmények között élt, így a 10 évesen versenyszerűen gokartozni kezdő Raikkönen versenyzéséhez szükséges pénzt apja előbb mint taxisofőr, később mint kidobóember próbálta előteremteni, a lelkes apa még a házuk felújítására félretett összegeket is fia karrierjébe ölte. A tinédzserként szerelőnek tanuló Jégember a hosszúra nyúlt és hangos sikerektől mentes gokart-pályafutásának végeztével az ezredfordulón Brit Formula Renault 2000 bajnok lett, majd szinte zöldfülű versenyzőként, mindössze 23 formaautós versennyel a háta mögött, 2001-ben kiváló menedzser-hátterének és Peter Sauber éles látásának hála már a Sauber istálló F1-es rakétáját terelgette a pontszerző helyekre. Pedig az FIA még szuperlicencet sem akart adni neki az idény előtt"

A 22 éves Raikkönen tehát váratlanul a Formula-1-ben találta magát. A már az első versenyén pontot szerző, hallgatag finn azonban kiegyensúlyozottságával és gyorsaságával hamar magára irányította a csapatvezetők figyelmét, így az év végén a McLaren csapat vezetője, Ron Dennis leszerződtette a visszavonuló kétszeres finn világbajnok, Mika Hakkinen helyére. A 2002-es nehéz év után 2003-ban Raikkönen Malajziában megszerezte első győzelmét a McLarennél és az év elején mutatott formájának (az első négy versenyen egy győzelem, két második és egy harmadik hely) köszönhetően, alig 24 évesen már a világbajnoki cím várományosának számított. A McLaren MP4/17D autójának sebessége és megbízhatósága azonban nem tette lehetővé, hogy Michael Schumacherrel és Juan Pablo Montoyával csatázzon a győzelmekért, ennek ellenére egészen az utolsó, Japán Nagydíjig harcban maradt a világbajnoki címért, amiről végül mindössze 2 ponttal maradt le. A 2004-es szezon azonban ismét nem sikerült ilyen jól a McLaren számára, és Kimi Belgiumban aratott győzelme mellett a csapat leginkább a műszaki hibák miatt került be a futamokról készült összefoglalókba.

2005-ben azonban végre a csapat technikai igazgatója, Adrian Newey kezéből ismételten egy gyors, de megbízhatatlan autó, a McLaren MP4/20 került ki. Raikkönen hiába nyert a szezon folyamán ugyanannyi - szám szerint hét - futamot, mint Fernando Alonso, a bajnoki címről az autó sorozatos műszaki hibái miatt (2005-ben háromszor kapott motorcsere miatt 10 rajthelyes büntetést, valamint Imolában és Hockenheimben az első helyről kellett kiállnia hidraulika- és kardántengely-hiba miatt) ismételten le kellett mondania. A 2005-ös szárnyalást 2006-ban egy újabb futamgyőzelem nélküli szezon követte, ahol magánéleti "problémái" mellett a fő beszédtéma a Ferrarihoz való szerződése volt. 2007-ben, öt keserű évadot követően a Brit Formula-3-ban csapattulajdonosként is ténykedő versenyző már a Ferrari színeiben küzdhetett a világbajnoki címért. Ekkor végre rámosolygott a szerencse és Nigel Mansellhez hasonlóan megnyerte debütáló versenyét, majd az idény végén, lehetetlen helyzetből talpra állva, két futam alatt 17 pontos hátrányt ledolgozva, 28 évesen világbajnok lett az olaszokkal.

Ezután még két évig maradt a Scuderiánál, ahonnan végül 2009 végén, Fernando Alonso érkezése miatt távoznia kellett az állítólagos motiválatlansága ellenére is Spában futamgyőzelmet szerző pilótának. A 17 millió dollár lelépési pénzt zsebre vágó és a Formula-1-ben csalódott Raikkönen ezt követően úgy döntött, hogy a továbbiakban másik szenvedélyének, a ralinak él, így 2010-ben a Citroen Junior csapat színeiben a WRC-be szerződött, ahol az első szezonban a sok autótörés mellett a Német Ralin megszerezte az első szakaszgyőzelmét is, és az év végén 25 pontjával a bajnokság 10. helyén végzett. Az ICE 1 Racing csapat színeiben Raikkönen 2011-ben bár kevesebb, mindössze 9 rali futamon állt rajthoz, azokon három kivétellel minden alkalommal pontot szerzett, így végül 34 ponttal 2011-ben is a bajnokság 10. helyét foglalhatta el az év végén.

A 2011-es szezonban a ralis programja mellett az amerikai NASCAR-ban is kipróbálta magát, majd a szezon végén váratlanul úgy döntött, hogy a Lotus csapat pilótájaként visszatér a Formula-1-be. A sokak szerint berozsdállt és motiválatlan finn rácáfolt kritikusaira. A 2012-es szezon első futamán pontot szerzett, a visszatérése utáni 4. versenyén, Bahreinben a győzelemért harcolva a dobogóra is felállhatott, és láthatóan nagy kedvvel versenyzett. Ezt követően pedig a sorozatos pontszerzéseknek és öt újabb dobogós eredményének köszönhetően a szezon vége előtt váratlanul a bajnokság 3. helyén állva a 2012-es bajnoki cím egyik esélyesévé lépett elő.

A 2012-es Abu Dhabi Nagydíjon a visszatérését követő első futamgyőzelmét is megszerző finn azonban végül lemaradt a bajnoki címről, az összetettben elért 3. helye a Lotus csapattal azonban így is hatalmas eredmény volt. Az időmérő edzéseken kicsit aluleljesítő, a futamokon azonban nagyszerűen csatázó 2007-es bajnok az idei szezonban ott folytatta, ahol abbahagyta. A 2013-as szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon aratott győzelmét követően Raikkönen újabb és újabb pontszerzésekkel, no meg 5 második és egy harmadik hellyel folyamatosan a ponttáblázat legjobb helyein tanyázik. Ez a kiegyensúlyozott, a futamokon világbajnokhoz méltó teljesítmény pedig nem meglepő, de felkeltette a Ferrari csapat figyelmét is, akik négy évvel azt követően, hogy elküldték őt, a 2014-es szezonra ismételten leszerződtették Raikkönent, akinek így jövőre Fernando Alonso mellett kell bizonyítania a képességeit, amit az sem tesz könnyebbé, hogy a Scuderia kimondva, kimondatlanul is, de a Raikkönen-Alonso párostól világbajnoki címeket vár a következő szezonban.
Kimi Raikkönen eddigi Formula-1-es pályafutása alatt 192 nagydíjon indult, 1 világbajnoki címet (2007), 20 futamgyőzelmet, 16 pole pozíciót, 38 leggyorsabb kört, 77 dobogót és 963 világbajnoki pontot szerzett.