DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 12. hétfő
F1

Eddie Jordan: Maldonado távozhat a Williamstől

A BBC szakértője, Eddie Jordan szerint Pastor Maldonado új csapat után nézhet a szezon végén, miután szerződését nem hosszabbítják meg.

Maldonado 2011-ben mutatkozott be a Formula-1-ben a Williamsnél GP2-es bajnoki címének és a PDVSA olajcég támogatásának köszönhetően. A venezuelai pilóta nem a legjobbkor érkezett a csapathoz, hiszen a Williams mélyrepülésbe kezdett, s így első évében csak egyetlen pontot tudott szerezni. Tavaly hiába nyert nyolc év után futamot a Williamsnek, összességében csalódást keltő éve volt, hiszen a Spanyol Nagydíjat kivéve Maldonado baleseteinek és a gyakori műszaki hibáknak köszönhetően nem sikerült az autóban rejlő lehetőségeket kiaknázni.

Idén ismét visszatért a Williams a középmezőny legvégére, és Maldonado csupán egyetlen pontot tudott szerezni. Mivel a 28 esztendős pilóta többször erőteljesen kritizálta a Williamst és annak taktikáját is, egyre több pletyka merül fel azzal kapcsolatban, hogy távoznia kell.



Eddie Jordan, aki többször is igen jól értesültnek bizonyult, Michael Schumacher visszatérését és második visszavonulását is szinte mindenkinél előbb tudta, most azt közölte, hogy tudomása szerint Maldonado már nem lesz a Williamsnél jövőre. A távozása azonban nem (csak) a csapatok múlik, hiszen Jordan szerint "Maldonado egész évben próbált elszabadulni a Williamstől." A BBC szerint a Force India és a Sauber is a lehetséges célállomások közt szerepel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: