DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 12. hétfő
F1

Montezemolo több dobogót akar

Luca di Montezemolo október 15-én tartott beszédet Maranellóban, a Ferrari Múzeumban. A Ferrari elnöke többek között arról is beszélt, hogy a Forma-1-es csapatnak több dobogós helyezésre van szüksége a sikerességhez.

"A versenyszellem benne van a DNS-ünkben. Nagyon büszke vagyok arra, ahogyan a Ferrari múzeum fejlődik. Idén már több mint 300 ezer látogatót regisztráltunk, ami nagyszerű eredmény.   Reményeim szerint ez az adat csak nőni fog az elkövetkezőkben" - fogalmazott a vezető, aki az utcai autók és gazdasági helyzet elemzését követően kitért a sport területére is, azon belül természetesen a Formula-1-re.



"Olvastam azokat a kijelentéseket, miszerint a csapat már csak a 2014-es szezonra összpontosít. Személy szerint hallani sem akarok ehhez hasonló állításokat. Még négy verseny áll előttünk az idei évben, ahol versenyképes autókat kell a pályára gördítenünk. Dobogós helyezésekre van szükségünk, ami a pilótáktól és az egész csapattól maximális erőbedobást és eltökéltséget igényel. A következő szezonról még bőven lesz időnk beszélni, de mindemellett azért örülök, hogy az istálló és a technikai részleg ezen a területen is nagyon kemény munkát végez már egy ideje. Maximális koncentráltságra van szükség és munkamegosztásra, amit tapasztalok is az egyletnél. Mindenkinek meg kell tennie, ami a feladata. Amennyiben ez megtörténik, az eredmények is jönni fognak" - zárta mondandóját Montezemolo.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: