DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. január 12. hétfő
F1

Chilton: Megérdemelnék egy ülést

Max Chilton úgy érzi, bebizonyította gyorsaságát és kiegyensúlyozott teljesítményét és meggyőződése, eleget tett ahhoz, hogy a jövő évben második szezonját tölthesse el a Formula-1-ben.
Chilton az idei évben mutatkozott be a Marussiánál és annak ellenére, hogy a mezőny végén szerepel, ő a rajtrácson az egyetlen pilóta, aki mind a 15 futamot befejezte a 2013-as szezonban. Legjobb eredményét, a 14. helyet Monacóban érte el, míg a múlt hétvégén Japánban a 19. helyen zárt.

"Bizonyítottam gyorsaságom és kiegyensúlyozott teljesítményem, most én vagyok az egyetlen pilóta, aki minden versenyen célba ért" - mondta el a sport 2013-as újonca. "A Formula-1-ben, ahogyan minden sportban az egész csomag számít. Néha nem mindig a sebességről szól a történet, bizonyítani kell azt is, képes vagy célba érni a versenyeken. Ha ezt nem teszed, nem győzhetsz. Az elmúlt öt verseny egészen bíztatóra sikerült és a japán időmérő edzésen elvégzett munkával jó irányba indultam. Úgy érzem, nemcsak a csapatnak, de mindenkinek megmutattam képességeimet, megérdemlek egy ülést a jövő évre. Mindenkit meg lehet ítélni, magadnak is bizonyítani kell, amely nehéz egy újonc esetében, mivel alig lehet tesztelni, ezért a szezon során kell felvenni a sebességet. Elismerem, időnként nem mentek jól a dolgok, például Silverstone-ban és Németországban, de az egész képet nézve egészen jól teljesítek és az augusztusi szünet óta történtek esetében nem is kívánhatnék jobbat. Nagyon elégedett vagyok teljesítményemmel, valamint a csapatéval. Nagyon jól haladunk."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: