Miközben a Caterham a júniusi Brit Nagydíj óta versenyképesebb, a versenyen legalább egy 13. helyre van szükségük ahhoz, hogy a hőn áhított 10. helyet megszerezzék a konstruktőri bajnokságban.
A Marussia a szezon első felében jól teljesített, az első hét versenyen öt alkalommal végeztek riválisuk előtt, de az utóbbi nyolc versenyen a Caterham sokkal versenyképesebb volt.
A két csapat nem tud a középmezőnyben szereplőkkel harcolni, de a Caterham bízik benne, hogy sikerül jobban teljesíteniük.
"Szerencsére van szükségünk. Természetesen más stratégiákat próbálunk, vagy egy kis eső is jól jönne a versenyen, amely sokat segítene, mert az ilyen körülmények fekszenek az autónak, de a többi tiszta szerencse dolga. Közel voltunk Magyarországon a célunk eléréséhez, Koreában még közelebb, amikor a 14. helyen végeztünk, de mindig egy helyezés hiányzott. Minden, amit tehetünk, hogy előttük végzünk és várunk. A lehetőség elérkezik a szezon végéig, mert a fiúk keményen harcolnak és sokan hibázhatnak. Ãgy nyugodtnak kell maradni, nem szabad hibázni és majd meglátjuk, hol végzünk" - mondta el a Caterham pilótája, Giedo van der Garde.

A holland szerint a Caterham megérdemelné a tizedik helyet, mert sokat fejlődtek a nehéz szezonkezdet után.
"Őszintén szólva megérdemelnénk, hogy a 10. helyen zárjunk. A szezon elején nekik (Marussia) volt jobb autójuk, de néhány verseny, különösen Silverstone után gyorsabbá váltunk."
Mivel sem a Caterham, sem a Marussia nem szerzett pontot, a világbajnokság 10. pozícióját az dönti el, kinek sikerült jobb eredményt elérnie.
Mivel a Caterham már három 14. helyezéssel rendelkezik, egy 13. pozíció már elég lenne ahhoz, hogy a Marussia elé kerüljenek a konstruktőri bajnokság 10. helyére.
A két csapat idei eredményei:
Caterham
13. helyezés - 0
14. helyezés - 3
15. helyezés - 5
16. helyezés - 4
17. helyezés - 4
18. helyezés - 7
19. helyezés - 1
20. helyezés - 0
21. helyezés - 1
Marussia
13. helyezés - 1
14. helyezés - 1
15. helyezés - 2
16. helyezés - 4
17. helyezés - 7
18. helyezés - 3
19. helyezés - 7
20. helyezés - 2