A szezon vitathatatlanul legélvezetesebb időmérő edzését hozta a Belga Nagydíj szombatja, ahol a Q1 és a Q3 is elképesztő izgalmakkal szolgált. Ha a nap hősét kell kiválasztanunk, jópár jelöltünk lehet, az én választásom feltétlenül a holland Giedo van der Gardéra esik, aki elsőként vállalta be a slickeket a nedves pályán, majd tökéletesen hajtotta végre feladatát, hiszen a harmadik helyen jutott tovább az időmérő második szakaszába. A holland ezzel olyasmit produkált a Q1-ben, amire a 2010-ben bemutatkozott kiscsapatok egyetlen versenyzője sem volt még képes. A körülmények egyáltalán nem kisebbítik van der Garde érdemeit, hiszen kockáztatni, és a rizikós munkát hibátlanul teljesíteni feltétlenül elismerésre méltó.
A Caterham hollandja ezt követően a Q2-ben hozta a kötelezőt, hiszen magabiztosan verte a második szakaszba szintén bejutó Marussiákat - s hogy kicsit előreszaladjunk: a másnapi futamon az ismét régi formájában "tündöklő" Pastor Maldonadót is megelőzte. Van der Garde a Hungaroring után ismételten remekelt, így a szezon elején vele kapcsolatban (teljesen jogosan) hangoztatott kritikák szépen elcsendesedtek. Ennek ellenére korántsem vagyok meggyőződve arról, hogy a holland megüti az F1-es mércét, ezt a "javulást" megítélésem szerint annak tudhatjuk be, hogy a Marussia alaposan lemaradt a fejlesztési versenyben a Caterham mögött (remélhetőleg a jövő évi autóra koncentrálnak...), van der Garde csapattársa, Pic pedig egyáltalán nem akkora tehetség, mint ahogy azt egyes pillanatokban hinni lehetett. E kérdésre a válasz alighanem csak akkor derül ki, ha igaznak bizonyulnak azok a pletykák, melyek szerint a holland jövőre már a középmezőny tagja lesz. (Persze azért halkan feltenném a kérdést, hogy "mégis hol?")
A nap legnagyobb hőse persze Paul di Resta lehetett volna, ha a Spát elöntő zápor két perccel tovább öntözi a pályát - nem is Spa lenne, ha nem úgy viselkedne az időjárás, ahogy szombaton... Di Restáék taktikai szinten még nagyobbat húztak, mint van der Garde és marussiás társai, az időben felrakott intermediate-eknek köszönhetően az egész világ pole pozíciósnak hitte a skótot hosszú percekig. A hajrában viszont látszólag taktikai hibát követett el a Force India, a pályán maradni utólag sokkal jobb döntésnek látszik, mint a biztosnak hitt pole-on üldögélni a boxban... Az első hely persze valószínűleg akkor sem lett volna meg di Restának, ha az utolsó percben fut egy kört Hamiltonékkal, de Rosberget legalábbis megfoghatta volna. Érdekes, hogy a Force India nem először követ el stratégiai bakit éles helyzetben: emlékezzünk csak 2009-re, amikor az (abban az esetben tényleg száz százalékig) biztos első hely tudatában nem hívták be Fisichellát a boxba, hanem hagyták, hogy befejezze az utolsó gyors körét. Az akkor elvesztegetett egy körre való üzemanyag másnap a futamgyőzelmébe került az olasznak.
Persze teljesen más értelemben, de a győzelem ezúttal is egy körön múlott: az elsőn. Hamilton a rajtnál, és még a La Source-ból is jól jött el, de az Eau Rouge-on nem a kellő lendülettel ment át, ami DRS nélkül is (néha még furcsa, hogy ezt ilyenkor ki kell emelni) azonnal előzési pozícióba hozta Vettelt, aki ellentmondást nem tűrően maga mögött hagyta Hamiltont, s innentől kezdve egyetlen másodpercre sem engedett mást az élre. Vettel így karrierje során nyolcadszor nyert úgy, hogy minden kör végén ő állt az élen - korábban csak öten voltak képesek rá ennyire sokszor, s nincs rajta kívül aktív versenyző, akinek háromnál többször összejött ez.
Hamilton csúnya lemaradásával gyorsan szétoszlatta azokat a hagymázas képzelgéseket, melyek szerint az Ezüst Nyíl lehet Vettel kihívója a szezon második felében. Külön aggasztó lehet számukra, hogy ezúttal a Ferraritól (pontosabban Alonsótól) is viszonylag simán kikaptak, így ismét átértékelhetjük az erőviszonyokat. Vettel fél kézzel már fogja a negyedik bajnoki trófeát, s ehhez idén még csak olyan átütő ázsiai hadjáratra sem lesz szüksége, mint a tavalyi volt. Hiába a Ferrari látványos (persze kérdéses, hogy mennyire reális) feljavulása, ez ezúttal is csak a második helyhez volt elegendő, s maga Alonso állította, hogy Vettel legyőzésére a pole-ból sem lett volna esélye. A versenyt látva ezzel a kijelentéssel nehéz vitatkozni, ettől függetlenül minden bizonnyal használna a spanyol egyre halványuló, szabad szemmel már-már alig érzékelhető bajnoki esélyeinek, ha végre valahára a harmadik sornál előrébbről indulhatna. Ez ugyanis Bahrein óta nem sikerült neki...
A verseny kapcsán meg kell még említenünk Räikkönen szédületes sorozatának dicstelen befejezését. Már-már sorsszerűnek tűnt, hogy a Formula-1 történetének leghosszabb pontszerzési és célbaérési szériájának az elmúlt évek (évtizedek?) egyik legbanálisabb kiesése vessen véget - talán csak Montoya csatornafedele, Herbert csavarkulcsa és Davidson mormotája versenyezhetnek vele...
