A Ferrari hagyományosan a futamokon jobb teljesítményt nyújt, mint az időmérő edzésen, ahol általában szenvednek a csapat pilótái az autó egykörös tempója miatt, de a futamon a hosszú etapok alatt meg van a teljesítmény az autóban. A Magyar Nagydíjon azonban idén először a hosszú etapok alatt sem volt meggyőző a Ferrari, így Alonso végül csak az 5. helyen ért célba a Hungaroringen. Az egyik elmélet szerint a Pirelli új a 2012-es szerkezetre épített 2013-as keverékei miatt lassult le a Ferrari, Domenicali szerint azonban bármi is az ok még a következő Belga Nagydíj előtt meg kell találniuk a megoldást.
"Láthattuk, hogy nőt a lemaradásuk az első néhány futamhoz képest" - nyilatkozta Domenicali. "A futamok alatt a tempónk nyilvánvalóan nagyon erős volt, most azonban a magyarországi körülmények között mi azt láttuk, hogy a lágy és a közepes keveréken sem voltunk ott, ahol lenni akartunk. Meg kell értenünk, hogy mi az ok, és hogy tudunk reagálni rá, mert az abroncsoknak a szezon végéig már ez lesz a szerkezetük. A szezon végén a futamokon pedig sok múlik majd a gumiabroncs keverék választáson, ezért ez egy olyan valami, amit gondosan ki kell elemeznünk, mert úgy tűnik, hogy a Mercedes megoldotta a problémáit, pedig a futamokon nagyon szenvedtek korábban."

A Pirelli abroncsainak vizsgálata mellett a Ferrari a normál fejlesztő munkát is gőzerővel folytatja, mert a Brit és a Német Nagydíjakra magukkal hozott fejlesztéseik nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket, ezért a Magyar Nagydíjon visszatértek a régebbi specifikációkhoz, ami azt jelentette, hogy az autójuk gyakorlatilag ugyanolyan volt, mint a Spanyol Nagydíjon pályára lépő F138-as. Domenicali ezért elismeri, hogy több mindent kell kihozniuk a szélcsatornából, de ő azért lát pozitív jeleket is. "A Silverstone-ban és Németországban mutatott nagyon jó versenyteljesítmény után az időmérő edzésen is javult az autónk, a futamon azonban nem léptünk előre. Van egy felkészülési programunk Spá-ra és remélhetőleg képesek leszünk kezelni a helyzetet. Nincs ok arra, hogy negatív terhet érezzünk magunkon, mert én várom a technikai csapatom válaszát erre, és ez az, ami számít."