"Az esély, hogy a Formula-1-ben folytassam a pályafutásomat nagyon kicsi a számomra a magas költségek miatt és a miatt is, mert nem reális az, hogy jó eredményeket érek el, ezért az AutoGP-ben kezdtem el versenyezni, amit nagyon élvezek, de én azt is szeretném megtudni, hogy milyenek is az IndyCar autók" - nyilatkozta Karthikeyan a Racer-nek. "Ismerek néhány embert, akik vezettek már az IndyCar-ban és ők azt mondták nekem, hogy a leszorító erő elég nagy és nagyon nagy kihívás vezetni az autókat, ezért tesztelni fogok egyet, miután befejeződik a szezon, hogy megértsem őket, ha ebbe az irányba fog menni a karrierem."

A 36 éves Karthikeyan szerint nem csak, hogy nagyon élvezné az IndyCart, de ott az F1-el ellentérben a siker reményébe is léphetne pályára. "Olyan pilóták ellen versenyezhetnék, mint Takuma Sato és Justin Wilson, és én biztos vagyok benne, hogy képes lennék hasonló eredményekre az IndyCar-ban. Ha versenyképes akarsz lenni egy együléses sorozatban, akkor egy nagyon versenyképes és magas szintű sorozatot kell számításba venned. Egy olyat, ahol nem két top csapat ural mindent, így ez biztató. Az IndyCar-ban vannak jó csapatok, akikkel beszélhetsz, és akik győztes autót tudnak biztosítani neked. Ha jól sikerül a teszt, akkor pedig lehet, hogy egy jó csapathoz is kerülhetek, bár tudom, hogy némi támogatásra szükségem lesz. Mindig jó voltam az ilyen autókban, az AutoGP-ben ismét nyertem, így majd meglátjuk, hogy mihez is vezet az IndyCar teszt, de azt hiszem jó dolgok várnak majd rám."