A pletykák szerit Alonso felvette a kapcsolatot a Red Bullal, mert szívesen beülne Mark Webber év végén üresen maradó ülésébe, Briatore szerint azonban Alonso csak a Ferrariban gondolkodik.
"Fernandónak szerződése van és a szerződéseket tiszteletben kell tartani" - nyilatkozta Briatore az olasz Gazzetta dello Sportnak.
De vajon nem kísértette e meg Alosót az, hogy beülhetne abba a Red Bullban, akik az elmúlt három évben uralták az F1-et? "Nem, egyáltalán nincs kísértés" - vélekedik Briatore.
Briatore azt azonban elismeri, hogy meglepte őt Alonso Ferrarit érintő kritikája, mint ahogyan az is meglepő volt, ahogyan a csapat elnöke, Luca di Montezemolo gyorsan megfedte a pilótáját, de szerinte ennek nem szabad nagy jelentőséget tulajdonítani. "Egy autóversenyzőtől normális dolog, hogy versenyképes autóra vágyik, és a csapatnak keményen dolgoznia kell azért, hogy ezt biztosítsa is. És ezzel a történetnek vége. Alonso sohasem mondott olyat, hogy el akarja hagyni a Ferrarit. A Ferrari és Alonso továbbra is nyerő páros. De arra is emlékeznünk kell, hogy ő két világbajnoki címet is elvesztett az utolsó futamon, és tavaly Interlagosban szerencséje sem volt. Ahogyan Vettel kipördült általában a motor felmondja a szolgálatot, de nem így törtét"

Alonso egykori csapatvezetője úgy véli, hogy a spanyol bajnok a jövőben egy keményebb csapattársat is elfogadna, amennyiben a Ferrari végül úgy dönt, hogy megválik az alul teljesítő Felipe Massától. "Fernandónak sohasem volt problémája azzal, ha versenyeznie kellett valakivel. Ő olyan, mint Senna. Ayrton azt mondta, hogy bárkit beültethettek mellém. Ezért volt ő olyan erős."
Briatore szerint Alonsónak 2007-ben sem a csapattársával, Lewis Hamiltonnal, hanem a McLarennel volt problémája. "A McLaren midet megtett, hogy zavart keltsen. Egy top csapatnak tudni kell kezelni két erős pilótát."
Az idei szezonban Alonso hátránya már 39 pont a bajnokságot vezető Sebastian Vettellel szembe, Briatore szerint azonban a Ferrari bajnoki esélyei még nem szálltak el végleg, de ha jövőre valóban azt akarják, hogy Alonso a világbajnoki címért harcolhasson, akkor egy olyan autót kell biztosítaniuk, amivel Alonso az időmérő edzéseken közelebb kerülhet a pole pozícióhoz. "Egy olyan autót kell biztosítani a számára, amely lehetővé teszi, hogy az első két sor valamelyikéből rajtoljon. Tudtuk, hogy nehéz dolga lesz Magyarországon, mert akkor is az volt, amikor a Renault-nál voltam. De nekik Maranellóban most gyorsan meg kell találniuk erre az ellenszert"