A bajnoki ponttáblázatot 132 ponttal vezető Sebastian Vettel mögött Lewis Hamilton 89 pontjával a 4., míg Nico Rosberg a 82 pontjával a 6. helyen áll. Matematikailag így messze nem reménytelen a Mercedes pilótáinak a helyzete, de vajon nem lenne-e ésszerűbb, ha a Mercedes csak az egyik pilótájára koncentrálna a szezonból még hátralévő 11 futamon?
"Nekünk nincs egyes számú pilótánk, mert ez nem a Mercedes csapatpolitikája" - nyilatkozta Wolff a formula1.com-nak. "Nekünk két olyan pilótánk van, akik hajtják egymást, ezért mi soha senkinek sem fogunk egyes számú pilóta státuszt adni, hacsak nem a szezon végén járunk, amikor már csak az egyik pilótánk képes a bajnoki cím megszerzésére, de más esetben nem. Ettől azonban még messze vagyunk. Mindketten képesek ugyanis megnyerni a bajnoki címet. Mindketten mások és ez csodálatos. Lewis ösztönös tehetsége áll szemben Nico tehetségével és munka alapú képességeivel, de a végén ugyanazt a köridőt tudják sokszor."

A Mercedes számára várakozáson felül alakul az idei szezon, hiszen az elmúlt három évben csak küszködő csapat 2013-ban 8 futamon 5 pole pozíciót és Rosberg révén 2 futamgyőzelmet is szerzett. "Monaco és Silverstone előtt azt mondtam volna, hogy én a szombati bajnoki címmel is elégedett vagyok, de most úgy tűnik, hogy harcban vagyunk a világbajnoki címért" - folytatta Wolff. "Most váltanunk kell és mindent meg kell tennünk a vasárnapokért. Tudjuk, hogy tovább kell életben tartanunk az abroncsainkat, mert az autónk igazán jó és úgy hisszük, hogy az a leggyorsabb autó a mezőnyben. A körülmények is nagy szerepet játszanak azonban, ha melegebb van, akkor nehezebb helyzetben vagyunk."
Rosberg silverstone-i sikerét követően sokak szerint a Mercedes a Nürburgringen és Spában is jó lehet, ez pedig azt jelenti, hogy a Mercedes valóban harcban lehet a Red Bullal a bajnoki címekért. "Mi a konstruktőri 4. hellyel is együtt tudtunk volna élni" - ismerte el Wolff, azt követően, hogy a csapata a Brit Nagydíjat követően a Ferrarit megelőzve feljött a konstruktőri bajnokság 2. helyére. "összességében szombaton sokkal jobbak vagyunk, de a Ferrarit és a Lotust sohasem szabad lebecsülni. Az igaz, hogy amikor hűvösebb az idő, akkor ők nem teljesítenek valami jól, de várnunk kell a melegebb futamokig, hogy mi akkor szenvedni fogunk-e ismét"
Wolff: Mindkét pilótánk képes a bajnoki címre
https://formula.hu/f1/2013/07/06/wolff-mindket-pilotank-kepes-a-bajnoki-cimre 2013-07-06 11:30:00 2013-07-06 11:30:00
A Mercedes GP ügyvezetője és résztulajdonosa, Toto Wolff szerint ők rendelkeznek a legjobb pilótapárossal a mezőnyben, mert Lewis Hamilton és Nico Rosberg is világbajnok alkat, sőt a bajnoki cím elérésére akár már az idei szezonban is esélye van a csapatnak.