Nico Rosberg: "Ez egy nagyszerű pálya, ahol nagyon élvezetes vezetni a jelenlegi Ezüst Nyilamat. Egy érdekes nap volt a számunkra a mai, mert alkalmazkodnunk kellett az új abroncsokhoz. Ezek mások, és másfajta beállítást igényelnek, de a mai nap jó lehetőség volt arra, hogy tanuljunk. Gyorsan meg akarjuk érteni az abroncsokat és lehetőleg jobban, mint a többi istálló. Ãltalánosságban úgy tűnik, hogy ismét gyorsak vagyunk egy körön, miközben a hosszú etapos tempónk sem rossz. De nehéz megjósolni azt, hogy hol is állunk, mert sohasem tudható pontosan a többiek üzemanyag mennyiségét. Vasárnap pedig melegebb is lesz, ami ismét megváltoztathatja majd az egész képet."
Lewis Hamilton: "Ez egy elfogadható nap volt a számunkra. Reggel nagyon jól ment és az autó is jónak érződött, de végrehajtottunk pár változtatást, amik nem igazán működtek a számomra délután. A második szabadedzésen úgy tűnt, hogy az autó egy kicsit az egyensúlyon kívül volt, amit az éjszaka folyamán még át kell tekintenünk, és feltehetőleg holnap néhány változtatást követően térünk majd vissza a pályára. De én biztos vagyok benne, hogy a harmadik szabadedzésen visszatér majd az én formám is."
Ross Brawn, csapatvezető: "Délután jó felkészülést hajtottunk végre a futamra, a magas üzemanyag-terhelés mellett az új abroncsokon végzett hosszú etapos munka volt ugyanis az elsődleges prioritásunk. Lewis és Nico is némi alulkormányzottsággal találkozott ma, amin még dolgoznunk kell, hogy holnapra jobb legyen az autónk egyensúlya. A pálya gyorsan felgumizódott, ezért gyorsan megtaláltuk a megfelelő beállításokat. Az elsődleges célunk az volt, hogy sok információt gyűjtsünk az abroncsokról a holnapi napra és a futamra, amit sikerült is végrehajtanunk. Az autónk egészen versenyképesnek tűnik, és ez megnyugtató, mert tudjuk, hogy még nagyobb teljesítmény van benne, amit meg kell találnunk, amikorra a pilóták teljesen kényelmesen fogják magukat érezni az autóban."
Toto Wolff, a Mercedes motorsport osztályának a vezetője: "Egy erős pénteki napunk volt itt a hűvös időjárás ellenére. Az új abroncsokkal nem történt semmi incidens és mi sokat is tanultunk róluk, bár van néhány terület, ahol még mindig javulnunk kell. Az autó egyensúlya nem volt valami nagyszerű, de ennek ellenére Lewis és Nico is egészen versenyképes volt, ezért remélhetőleg holnap egy újabb előrelépést tehetünk majd. Az időjárás előrejelzés szerint melegedni fog az idő, ezért az éjszaka folyamán végre kell hajtanunk a megfelelő változtatásokat, hogy alkalmazkodjunk majd a hétvégén várható melegebb körülményekhez."
A Nürburgringen is gyorsak a Mercedesek
https://formula.hu/f1/2013/07/05/a-nurburgringen-is-gyorsak-a-mercedesek 2013-07-05 17:00:00 2013-07-05 17:00:00
A gumiabroncsok kiértékelésén dolgozó, némi alulkormányzottságra panaszkodó Mercedes pilóták a Német Nagydíj első pénteki szabadesésén az első két helyet szerezték meg, majd délután Nico Rosberg, Lewis Hamilton sorrendben a 2. és a 8. helyen zárták a gyakorlást.