DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 9. csütörtök
F1

Nem túl boldogak a Ferrarinál

A Ferrari felemás napot zárt, az első edzés jól, a második már kevésbé eredményesen zárult.

Munkával teli napot tudhat maga után a Ferrari a 2013-mas évadkezdő Ausztrál Nagydíj első két szabadedzése után.  Fernando Alonso és Felipe Massa kereken 100 kört teljesítettek, 51-et a spanyol és 49-et a brazil. A 22 pilóta összesen 3 órán keresztül tesztelt, és a Ferrari számára a fő feladatot a Pirelli gumik megismerése jelentette a különböző körülmények között, és az F138-as egyensúlyának és beállításának eltalálása is napirenden volt.

Fernando Alonso

"Mindent egybevéve ez egy nagyon produktív nap volt sok kört futottunk és sikerült megismerkednünk a két típusú Pirelli gumival, amit a beszállító erre a pályára hozott.  A munkánkat segítette, hogy az időjárás is a kezünkre játszott, meleg és napos idő volt. Rossz hír azonban, hogy az előrejelzések szerint holnap nagy lehűlés várható, széllel és esővel, ami megkeverheti a paklit a vasárnapi futamra. Nem számítok nagy meglepetésre, eddig is tudtuk, hogy nem mi vagyunk a leggyorsabbak, így nem kellett csalódnunk. Az autó jónak tűnik, de még sokat kell rajta javítani, ha a legjobbakkal akarjuk felvenni a versenyt."

Felipe Massa

"Mindkét szabadedzés pozitív volt, habár rájöttünk, hogy mekkora munka vár még ránk az autóval a hátralévő futamokra, jobban mondva az egész évre. Amikor a második szabadedzésemre gurultam ki a szuperlágy gumikon, éreztem, hogy valami nem stimmel a KERS rendszerrel, és ez sok időmet elvette. Nem vagyok meglepődve az ellenfeleink eredményén sem, plusz sejtettük, hogy megint a Red Bull lesz, akiket el kell kapni."

Pat Fry

"Ma reggel az volt a feladatunk, hogy minél több aerodinamikai elemzést végezzünk, eltaláljuk a megfelelő beállításokat, míg délután a két keverék megismerésére szenteltük az időnket. A nagy kopás lehet majd egy probléma, de erre számítottunk, és a Pirelli is mondta, hogy ez lehet majd a gond. Mindkét pilótánkkal sikerült teljesítenünk a tervezett programot, annak ellenére is, hogy Felipe KERS problémákkal küszködött. Most leülünk, és kielemezzük az adatokat, főleg azokat, amiket a hosszú etapokon gyűjtöttünk. Sok dolgunk akad, hosszú éjszaka elé nézünk, ha holnap a lehető legjobban akarunk teljesíteni."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: