"Nem ott vagyunk ahol jelenleg lenni szeretnénk. Néhány változtatást végeztünk az autón a tél folyamán és ezek jól hasznosíthatók lesznek a szezon során. Megnéztük a tavalyi autót és azt mondtuk: tudunk még egy kicsit kihozni belőle és megpróbálhatunk versenyképesek lenni az első versenyeken, de az volt a kérdés, sikerül-e a világbajnoki küzdelembe beleszólni. Ezért bátor változtatásokat végeztünk az autón. Célunk nyilvánvalóan, hogy Melbourne-től kezdve futamgyőzelemre esélyes autónk legyen, habár tudjuk, a szezon során sok fejlesztésre van lehetőségünk. Ez a gyárban is látható. Aerodinamikailag három fő változtatás történt az autón, ezek közül az első vonórúd az egyik. Bármilyen változtatást végzel, azt nehéz azonnal jól működésre bírni. Ez történt a Ferrarival tavaly télen, de a negyedik, vagy ötödik versenyre felerősödtek."
Azonban Michael elmondta, a McLaren ismeri az autó problémáit és jelenleg a gyárban dolgoznak ennek megoldásán.

"A legtöbb esetben tudjuk, min kell javítani. Mit kell tenni. A tavalyi évi autóhoz képest a különbségeket jól megértettük, de néhány dolgot még meg kell valósítani, ezen dolgozunk."
A sportigazgató szerint a Mercedes sebessége egészen jó. Sebastian Vettel volt a leggyorsabb az első szabadedzésen, Lewis Hamilton a negyedik helyen zárt, megerősítve a Mercedes szezon előtti teszteken mutatott sebességét.
"Úgy tűnik, a Mercedes egészen gyors és ahol a teszteken álltak azt a pozíciót foglalják el" - mondta el Michael. "A többiekről még nincs véleményem. Majd meglátjuk."