Jenson Button: "Nyilvánvaló, hogy nem vagyunk olyan gyorsak, mint amilyenek szeretnénk lenni, ezért most a feladatunk az, hogy keményen dolgozva megtudjuk, hogy miért is ilyen az autónk, különösen a futás és a leszorító erő tekintetében. A rövid etapjaink őszintén nem különösen biztatóak. Több másodperc a hátrányunk, ez pedig mindig csalódást keltő egy olyan sikeres csapat számára, mint amilyen a Vodafone McLaren Mercedes. De egy ilyen helyzetben csak annyit lehet mondani, hogy pokolian sok munka vár ránk, és megoldjuk majd. A csapat hihetetlenül jó a dolgok megfordításában a teljesítmény tekintetében, amikor szükségünk van rá. Ezért a következő néhány órát kemény munkával töltjük majd, az adatokat tanulmányozva, és én biztos vagyok benne, hogy képesek leszünk majd némi előrelépést elérni holnapra. Az időmérő edzés nem lesz könnyű, de én egészen biztos vagyok benne, hogy tudunk majd a mainál jobb munkát végezni szombaton."
Sergio Perez: "Őszintén szenvedünk egy kicsit. Nem vagyunk olyan versenyképesek itt, mint amilyenek lenni akartunk. De dolgozunk rajta, és ahogyan Jenson mondta képesek leszünk majd elérni némi előrelépést holnap. Én tudom, hogy milyen jó a Vodafone McLaren Mercedes technikai stábja, korábban ezt már kívülről is láttam, így kétségem sincs afelől, hogy csökkenteni tudjuk a lemaradásunkat az előttünk lévő autókkal szemben, jobban, mint bárki más. Hihetetlen a csapatszellem, és fantasztikus ennek a részese lenni. Végül fontos emlékeztetni arra, hogy az Ausztrál Nagydíj csak a szezon első versenye, így még hosszú út áll előttünk. Mielőtt idejöttünk volna, tudtuk, hogy nem leszünk olyan gyorsak, mint a többiek, így a feladatunk az, hogy annyi világbajnoki pontot gyűjtsünk, amennyit csak tudunk. A Formula-1-ben a versengés hihetetlenül intenzív, ezért minden világbajnoki pont számít."
Martin Whitmarsh, csapatvezető: "Nos, a mai nap nagy kihívás volt. Úgy tűnik, hogy az autónk tapadáshiányban szenved, kiegyensúlyozatlan és jelentős mértékben alulkormányzott, nehezen vezethető. Próbáltuk, de a nap folyamán nem sikerült előrelépnünk a teljesítmény tekintetében. De sok adatot gyűjtöttünk és hihetetlenül keményen dolgozunk az éjszaka folyamán azért, hogy felhasználjuk az adatokat annak érdekében, hogy előrelépést érjünk el. Sőt mi több a szezon első futamán nem lehet megnyerni a világbajnokságot, a világbajnokságot folyamatos fejlődés révén lehet ugyanis megnyerni, aminek a kiinduló pontja a márciusi Ausztrál Nagydíj, és ami egészen a novemberig, Brazíliáig tart majd. Már néhány héttel ezelőtt is megmondtam, hogy az autónk nagyon összetett és talán nem tudjuk még a legjobban kihasználni a benne rejlő lehetőségeket, de úgy véljük, hogy a potenciál meg van az autónkban."
Katasztrofálisan kezdtek a McLarenek Melbourne-ben
https://formula.hu/f1/2013/03/15/katasztrofalisan-kezdtek-a-mclarenek-melbourne-ben 2013-03-15 11:29:00 2013-03-15 11:29:00
A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj pénteki második szabadedzésén a McLaren pilótái Jenson Button, Sergio Perez sorrendben csak a 11. és a 13. helyen végeztek.