A mexikói pilótára nagy nyomás helyeződik most, hogy a Saubertől a McLarenhez került, de szeretne kiegyensúlyozott eredményeket elérni a szezon során. A 2012-es szezon végén Perez többször balesetbe keveredett.
"Még nem sikerült győzelmet szereznem a Formula-1-ben, ezért szeretnék győzni, de nem kizárólag erre a győzelemre hajtok. A legfontosabb dolog, hogy versenyről versenyre pontokat szerezzek."
Perez még nem tudja, hogy a hétvégi szezonnyitó futamon már a győzelemre esélyes lesz-e. De bízik benne, hogy új csapatnál az első versenyén a legtöbbet tudja kihozni a McLaren MP4-28-ból.
"Ez az a hétvége, amikor nem tudjuk, hol állunk és nem tudjuk, mire számíthatunk. Bizakodó vagyok és azt hiszem, jó munkát tudok végezni. Az autó nem olyan, amilyennek szeretnénk és dolgozni kell rajta azért, hogy a maximumot tudjuk kihozni belőle."
Perez hozzátette, a téli tesztek során nem tudta felmérni erőviszonyát csapattársához, Jenson Buttonhoz képest.
"Majd meglátjuk, hol állok Jensonhoz képest. Ő lesz a fő mérce ezen a hétvégén, mert a teszten nehéz volt az erőviszonyt meghatározni."
Perez: Nem kizárólag első győzelmemre hajtok
https://formula.hu/f1/2013/03/14/perez-nem-kizarolag-elso-gyozelmemre-hajtok 2013-03-14 12:17:00 2013-03-14 12:17:00
Sergio Perez beismerte, nemcsak kizárólag első Formula-1-es győzelmére hajt.