DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. április 9. csütörtök
F1

Ecclestone: Hamilton távozása jót tett Buttonnak

Bernie Ecclestone szerint Lewis Hamilton távozásának köszönhetően a McLaren az idei szezonra egy másik Jenson Buttont kap, mint akit az elmúlt három évben láthattunk.


Button, miután 2009-ben a Brawn GP-vel megnyerte a világbajnokságot Lewis Hamilton mellé a McLarenhez szerződött, ekkor sokan úgy vélték, hogy csak a másodhegedűs szerepét játszhatja majd Hamilton mellett. A 2009-es bajnok azonban nagyon szépen helytállt Hamiltonnal szemben, most pedig Lewis távozásával minden esélye megvan arra, hogy a wokingi gárda húzóembere legyen az idei szezonban. Bár a McLaren nem szeret egyes és kettes számú pilótákat alkalmazni, Ecclestone szerint Button a csapat vezéregyénisége lehet a 2013-as szezonban.

"Talán meglátjuk majd, hogy az ő kettes számú pilótájuk valójában nem is egy kettes számú pilóta, mert Button jó lesz, ha mindenki hisz benne" - nyilatkozta Ecclestone a formula1.com-nak. "Úgy vélem, hogy ez Jenson számára is jó lesz, mert most úgy érzi, hogy ő a felelős a csapat sikeréért, míg korábban gondolhatta azt, hogy ő csak a kettes számú pilóta Hamilton mellett. Most azonban Jenson lesz az egyes számú pilóta, így nagy valószínűséggel egy másik Jensont látunk majd. Ez lehet, hogy jó lesz a számára. Talán."

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: