DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
Egyéb

Egy csapat nem írta alá Hamilton sokszínűségi egyezményét

A hétszeres világbajnok alapította Hamilton Bizottság által javasolt megállapodásra kilenc istálló már áldását adta, egy csapattal azonban hónapok óta tart a huzavona. Az érintett istálló állítja, kérdéseikre nem kapnak választ.

A Formula-1-es csapatok egy együttesen aláírt sokszínűségi egyezménnyel tennének közös erőfeszítést a diverzitás fokozására és az alulreprezentált társadalmi csoportok királykategóriába jutásának támogatására – ezt az okiratot a Lewis Hamilton által létrehozott bizottság fogalmazta meg és terjesztette a csapatok elé. Jelen állás szerint egyetlen istálló nem írta alá az egyezményt.

„Nagyon közel állunk ahhoz, hogy működésbe lépjen a sokszínűségi-befogadási egyezmény. Úgy tudom, egyetlen csapat van, továbbra is ugyanaz a csapat, amely nem akarja elkötelezni magát. Előre-hátra haladunk velük, de valamilyen okból kifolyólag nem akarják. A többi kilenc csapat azonban már beleegyezett, ami igazán biztató” – mondta Hamilton a Formula.hu részvételével zajló sajtótájékoztatón Le Castellet-ben.



Hamilton nem mondta meg, mely csapatról van szó, de a Sky Sports kiderítette, a Williams istálló az, amely a konkurenciával ellentétben nem bólintott rá az egyezményre. A grove-i csapat így indokolja várakozó álláspontját:

„Párbeszédet folytattunk a Királyi Mérnöki Akadémiával még márciusban, és további információt várunk tőlük egy ilyen fontos témában, amelyhez kapcsolódóan a Williams Racingnek már most aktív programjai vannak. Arról nincsen információnk, ki írta alá és ki nem írta alá jelen állás szerint, hiszen számos hónap eltelt, mióta bármiféle kommunikáció zajlott köztünk. Amint birtokában vagyunk az említett információnak és a végleges egyezmény másolatának, át tudjuk tanulmányozni” – tudta meg a Sky a Williamstől.

Az említett akadémia úgy kapcsolódik a történethez, hogy a Hamilton Bizottság megrendelésére az intézmény folytatta le a motorsportot és a brit oktatási rendszert érintő tanulmányt, amelyben többek között olyan megállapításokra jutottak, mint az, hogy a Formula-1-es dolgozók csupán 1 %-a fekete.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: