DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

Sikertörténet hat felvonásban: 40 éves az Opel Corsa

2022-ben az Opel több évfordulót is ünnepel: a márka éppen 160 éve kínál elérhető innovációkat mindenkinek, ugyanakkor egyik legsikeresebb modellje, a Corsa is 40 éves, a magyarországi első Opel Astra pedig most ünnepelte a harmincadikat.

1982-es bemutatásakor az Opel Corsa forradalmasította a kisautók kategóriáját, ugyanakkor mai, immár hatodik generációjával keresettebbnek számít, mint valaha. Tavaly, a Corsa a német piac legnépszerűbb kisautója volt, miközben az Egyesült Királyságban elnyerte a legnagyobb példányszámban értékesített modell címét. Az akkumulátoros elektromos hajtású Opel Corsa-e kapta az Arany Kormánykerék 20201-as díját. Már ma is, a Corsa eladásainak közel egynegyedét ez a változat teszi ki.

02_Opel-Corsa-Product-Line-508031_resize



Azonban ahhoz, hogy megértsük a Corsa 1982 óta tartó népszerűségét, meg kell vizsgálnunk egy másik villámos sikermodell történetét is; a Kadettét. A Kadettet eleve arra tervezték, hogy széles néprétegek számára hozza el az autózás lehetőségét, már azokban az időkben, amikor egy automobil birtoklása és maga az autóvezetés is luxusnak számított. Később a vásárlók igényei is fokozatosan növekedni kezdtek, anyagi lehetőségeik javulásával párhuzamosan. A 20. század második felében a valamikori kis Kadett egyre nagyobbá és erősebbé vált, minden generációjával egyre közelebb kerülve a kompakt kategóriához. Ez a növekedés és fejlődés teremtette meg a lehetőséget arra, hogy a Kadett alá egy új, igazi klasszikus belépő modell érkezzen az Opel kínálatába.

Itt volt hát az idő egy friss és eredeti kisautó, a Corsa bemutatására. Az első Corsa generáció első példányai 1982 őszén gördültek le a gyártósorról a márka új, Zaragozában működő üzemében. A siker nem maradt el, az elmúlt 40 év alatt jóval több, mint 14 millió Corsa készült összesen, többségük Zaragozában és Eisenach-ban.

Ez a siker jelentős mértékben azoknak az újdonságoknak köszönhető, amelyeket éppen a Corsa különböző generációi tettek elérhetővé széles vásárlókörök számára, hiszen korábban csak drágább modellekhez voltak kaphatók. Ilyen például a biztonsági felszerelések közül az ABS, vagy az első légzsákok, újabban pedig az előre néző, és a követési távolságra is figyelmeztető kamera, a táblafelismerő rendszer, a sávtartó, vagy az adaptív, és vakításmentes Intelli-Lux LED® mátrix fényszóró. A Corsa hatodik generációja, - amely a legkelendőbb kisautó is egyben - tökéletesen példázza az Opel felkészültségét a jövő kihívásaira, hiszen immár 2019 óta elérhető teljesen emissziómentes, akkumulátoros elektromos hajtással is: ez az Opel Corsa-e.

Az Opel Corsa – sikertörténet hat felvonásban

05_Opel-Corsa-A-Luxus-11281_resize

Első felvonás: Opel Corsa A 1982-1993

A Corsa A mindössze 3.62 méteres hossza ellenére kiváló arányokkal született. Feltűnő, határozott élű kerékjárataival raliautós hatást kelt, 0.36-os légellenállási együtthatója pedig minden bizonnyal rekord alacsony értéknek számított a kisautók méretosztályában. A vezető formatervező, Erhard Schnell sportos vonalú, élénk kisautót alkotott, határozott és férfias formákkal. A sorozat csúcsán a 100 lóerős Corsa GSi állt, és dízelmotoros változat is szerepelt a kínálatban. A kétajtós fedehátú és a lépcsőshátú mellé 1985-ben érkezett meg a sikeres ötajtós karosszériaváltozat. A Corsa A sorozatának piaci sikereit jól jelzi, hogy összesen 3.1 millió darab talált belőle gazdára.

15_Opel-Corsa-B-46909_resize

Második felvonás: Opel Corsa B 1993-2000

Az első sorozat férfias megjelenésének sikere ellenére Rüsselsheim-ban úgy döntöttek, az utódnak kifejezetten nőiesnek kell lennie. Az Opel legendás formatervezője, Hideo Kodama a korábbinál jóval kerekdedebb és puhább megjelenést alkotott, feltűnő fényszóró “szemekkel” és szerethető ívekkel. A Corsa B tíz centivel volt hosszabb az A-nál és így utastere is több helyet kínált. Kategóriája biztonsági alapjait szintén újraírta, oldalütközés elleni védelmével, első légzsákjaival és blokkolásgátlójával. Bizonyos piacokon a ferdehátúak mellett lépcsős és kombi karosszériával, valamint pickup változatban is futott. A benzinmotorokon általánossá vált a befecskendezés és a katalizátor, a GSi immár hengerenként négy szeleppel futott, a dízelmotorokon pedig megjelent a turbó. A Corsa második sorozata világszerte sikeresen szerepelt, összesen négymilliót adtak el belőle.

20_Opel-Corsa-C-GSi-504072_resize

Harmadik felvonás: Opel Corsa C 2000-2006

A “bevált csapaton ne változtass” elvét követve az Opel vezetése a C sorozat megtervezésével is Hideo Kodamát bízta meg. Az új formavilág a sikeres elődére támaszkodott. A Corsa újra nőtt, tíz centit nyúlt, szélesebb lett, és a tengelytávja is gyarapodott, aminek hatására utastere ismét kényelmesebbé vált. A sorozat történetében most először a karosszériát teljesen galvanizálták. A kifinomult műszakiságú hengerenkénti négyszelepes ECOTEC benzinmotorok, és az új, közvetlen befecskendezéses turbódízelek nem csak erősek és takarékosak, de tiszta üzeműek is voltak, – valamennyi erőforrás teljesítette az Euro 4-es emissziós norma előírásait. A Corsa C remekül szerepelt a piacokon, 2.5 millió darabot értékesítettek belőle összesen.

22_Opel-Corsa-D-268354_resize

Negyedik felvonás: Opel Corsa D 2006-2014

Ettől kezdve a három- és az ötajtós karosszériaváltozat külön utakon járt: a kupés vonalú háromajtósok kifejezetten a sportos vevőket célozták meg, akárcsak korábban a Corsa A.  Az ötajtós ezzel párhuzamosan tágas és teljes értékű családi autóvá lépett elő, ugyanakkor a Corsa D sorozata bár újra nőtt, nem nyújtózott túl a 4 méteres hosszon (egészen pontosan 3.99 m hosszú volt).  Az Opel ecoFLEX technológiáival felszerelt, takarékos erőforrásokban megjelent a startstop rendszer. A turbódízel motorral felszerelt 1.3 CDTI ecoFLEX változat vegyesüzemi fogyasztása - az NEDC ciklus alapján - mindössze 3.3 l/100 km, széndioxid kibocsátása pedig 88 g/km. A Corsa negyedik generációjából 2.9 milliót adtak el világszerte.

Ötödik felvonás: Opel Corsa E 2014-2019

A dinamikus, praktikus és stílusos Corsa E 1.3 milliós értékesítési számával szintén bestsellernek számít. Az ötödik generáció elődeihez hasonlóan Zaragozában és Eisenach-ban készült, és vele a Corsa, - történelme során először - átlépte a 4 méteres hosszhatárt. A 4.02 méteres E sorozat magas szintű kényelmet és komoly technológiai színvonalat kínált. A fűthető kormány, az ülésfűtés és az automata légkondicionáló immár természetes módon az elérhető felszerelések közé tartozott, csakúgy, mint a követési távolságra figyelmeztető előre néző kamera, a táblafelismerő rendszer és a sávtartó. A Corsa E konnektivitása is optimális az Apple CarPlay-en és az Android Auto-n keresztül, az IntelliLink infotainment rendszereinek sorában pedig 7 colos színes érintőképernyős változat is szerepelt. A sorozat első számú csúcsmodellje a 152 kW-os (207 LE) Corsa OPC, de rögtön utána ott a Corsa GSi, 110 kW-tal (150 LE-vel).

26_Opel-Corsa-e-510162_resize

Hatodik felvonás: Opel Corsa F, elektromos hajtással is, 2019-óta

Az Opel a jövő kihívásaira is felkészült a Corsa hatodik sorozatával, amelyet 2019-ben a Frankfurti Autószalonon mutattak be. Az aktuális Corsa, a modell történetében most először tisztán akkumulátoros elektromos hajtással, teljesen emissziómentes kivitelben is elérhető. A modell egyik különlegessége az adaptív működésű és vakításmentes Intelli-Lux LED® mátrix világítás, amely a kisautók kategóriájában itt jelent meg először. A fejlett vezetői asszisztensrendszerek sora szintén hosszú, automatikus vészfékkel, gyalogos felismeréssel és radaros adaptív sebességtartóval, így a vezetés nem csak biztonságosabb, de kényelmesebb is. 4.06 méteres hosszával az ötszemélyes Corsa kezelhetősége, letisztult kialakítása és praktikuma is változatlanul példaértékű. A kupés tetővonal 48 mm-rel fut alacsonyabban a korábbi sorozaténál, anélkül, hogy ettől csökkenne a fejtér, hiszen a vezetőülés is 28 mm-rel alacsonyabban helyezkedik el a korábbinál. Az alacsony tömegközéppont jótékonyan hat a menetdinamikai jellemzőkre és a kezelhetőségre is, a legújabb Corsa közvetlenebb és dinamikusabb élményeket kínál elődeinél. A siker receptjével a háttérben a villámos kisautó ismét kategóriája legsikeresebbje lett, miközben olyan piacokon, mint a német és a brit, a legnagyobb példányszámban értékesített autómodell címét is megszerezte.

Az akkumulátoros elektromos hajtású bestseller, a Corsa-e, több különleges sikert is magáénak tudhat már. Németországban elnyerte az “Arany Kormánykerék”1 2020-as díját, ugyanakkor egy átalakított változata, - a Corsa-e Rally - bebizonyította, hogy a nagy teljesítmény, a motorsport és a környezettudatosság igenis összefér. Az Opel az első akkumulátoros elektromos hajtású raliautót alkotó márka. A Corsa-e Rally 2021 óta már az ADAC Opel e-Rally Cup sorozatban, – a világ első elektromos rali kupájában – is sikerrel szerepel, irányt mutatva a raliversenyzés fenntartható jövője felé.

 

[1] “Arany Kormánykerék 2020” Opel Corsa-e: AUTO BILD & BILD AM SONNTAG, 45/2020 kiadás, kategória: “Kisautók”.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: