DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

Újra betört a Citroen Észak-Budára

Újabb márkával bővült a Duna Autó kínálata: március 1-től a Citroen is bekerült az ország legnagyobb márkakínálatával rendelkező autókereskedés portfóliójába. Az óbudai Autóvárosban nem csak új Citroen modellek vásárlására van ezek után lehetőség, hanem a márkára specializálódott szakszerviz-szolgáltatásokat is igénybe vehetik az ügyfelek.

„Pár hete került véglegesítésre az a hónapok óta ismert projekt, ami az FCA és a PSA egyesüléséről, a Stellantis létrejöttéről szól. Mivel a Peugeot, Fiat, Fiat Professional és Abarth márkák révén már most is erősen kötődünk a Stellantishoz, ezért adta magát, hogy a Citroen márkára is kiterjesszük az együttműködést. Nálunk valósul meg így fizikailag elsőként, hogy Citroen, Peugeot és Fiat bemutatótermek egymás mellett jelennek meg, jelképezve a szövetség létrejöttét” – számolt be a portfólió-bővítésről Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója.

53bfaaa3-3cb8-490f-a0cb-39e89a583cc3

A Duna Autó tulajdonosai (balról jobbra: Ormos István, Ormos Péter, Hámori László) március 1-jén hivatalosan is megnyitották új Citroën szalonjukat Óbudán, a Szőlőkert u. 10. szám alatt.


„Nagy örömmel üdvözöljük az ország legnagyobb márkakínálatával rendelkező autókereskedést, a Duna Autó Zrt.-t a Citroen magyar családjában. A Citroen 1919 óta az autóipar megkerülhetetlen szereplője, a szó legjobb értelmében vett populáris márka, amelynek inspirációs forrása elsősorban az ember, és az emberek életstílusa. Ezt fejezi ki a márka szlogenje, az ‘Inspired by You’, és ezt fejezi ki a modellek sora is, amelyeket mindig egyedi dizájn és úttörő kényelem jellemez. Ugyanez az ügyfélközpontúság jellemzi a Duna Autó hozzáállását is, amellyel ez a nagyhírű vállalkozás hozzájárul majd az egyre erősödő Citroen eredményekhez is mostantól. Az óbudai Autóvárosban megnyíló Citroën kereskedéssel a márka ismét jelen lesz Észak-Budán és vonzáskörzetében, ráadásul itt fog megvalósulni először az országban a márka „LA MAISON CITROEN” koncepciója is, amely egyedi élményeket kínál ügyfeleinek. A jó közérzet és a kényelem buborékaként a bemutatóterem elrendezése, szőnyegei, lekerekített bútorai és puha foteljei azt sugallják, hogy lépjünk ki a város zűrzavarából, és élvezzük a helyet, ahol új kapcsolatot teremthetünk és otthonosan beszélgethetünk az autózás mindennapjairól” – nyilatkozta Balkányi György, a Citroen magyarországi importőrségének ügyvezetője.

78f517ec-f3c5-4f37-9520-2fa4619596ef

A Duna Autónál valósul meg először a Stellantis vezető márkáinak képviselete A fotón a Duna Autó vezetősége látható (balról jobbra): Hámori László, Gábor Krisztina, Ormos Péter, Ormos István, Simon Péter és Markó Zoltán

A Citroen vállalatot és ezzel együtt az ikonikussá vált márkát több mint 100 éve, 1919-ben, André-Gustave Citroen alapította. A francia mérnök egy lengyel üzleti útja alkalmával szerzett tapasztalatot a nyílbordázatú fogaskerekek működéséről, amelyek segítségével az üzemben lévő gépeken a kívánt fordulatszámot tudták elérni, növelni. A nyílfogazású fogaskereket később ő szabadalmaztatta. A sebváltó elődje Citroën számára jelképpé vált, méghozzá olyan szinten, hogy a márka logójában is helyet kapott a fordított kettős V-alak. Az első autó, a Type A már az alapítás évében elkészült – 1919. július 7-ére datálható forgalmazásának indítása –, majd rögtön el is kezdődött a modell sorozatgyártása, elektromos fényszóróval, önindítóval és pótkerékkel felszerelve.

Alig egy év alatt 10.000 Citroen modell talált gazdára, az autók elérhető ára miatt pedig a márka népszerűsége folyamatosan erősödött. A vállalat éves termelése 1924-re elérte az 50 ezret, 3 évvel később pedig már 31.000 főt foglalkoztatott, és naponta 400 autót állítottak elő, amivel a gyár rekordot ért el Európában. A Citroen első emblematikus kereskedése 1929. március 16-án nyílt meg a párizsi Marbeuf utcában, ugyanebben az évben pedig már több mint 100.000 gépkocsit értékesítettek.

A pénzügyi gondok, 2. világháborúbeli bombázások és szinte teljes kereslet-visszaesés ellenére is a Citroen mindig talpra állt és egyre erősebben tért vissza. Nem csak a személyautók piacán, hanem a sportban is. Külön, kizárólag autóversenyzéssel foglalkozó részleg 1963-ban alakult a francia vállaltnál, és ezzel kezdetét vette a sportkarrier, amelynek keretében 5 tereprali és 8 rali világbajnoki cím köthető a Citroen nevéhez. Ugye, senkinek nem kell bemutatni Sébastien Loeb-öt? Legutóbb pedig 2014-ben, az első pályaversenyzési VB-címmel bővült a márka sportsikereinek sora.

A franciák technikai lépéselőnyüket bizonyították, mikor 1990 októberében bemutatták elektromos C15 és C25 modelljeiket. Az alternatív meghajtás a mai napig központi szerepet játszik a vállalat filozófiájában: jelenleg 5 tisztán elektromos modellt találnak meg az érdeklődők a Citroen magyarországi kínálatában. Az új e-C4 mellett a hamarosan érkező e-Berlingo családi autó, a vállalkozóknak az új e-Berlingo furgon és az év kishaszongépjárművének megválasztott e-Jumpy, valamint a nagycsaládosok számára a két verzióban is kapható e-Spacetourer nyújt 100%-ban zöld megoldást a közlekedésre. A C5 Aircross pedig már tölthető hibridként is elérhető.

7c528e04-f29b-410c-809c-4a9096aa4a07

A Duna Autó Citroën értékesítési és szervizcsapata (balról jobbra): Pfendler Bernadett, Weldi Dániel, Pintér Lajos és Váradi Ferenc

Mint ahogy ismert, a járványügyi helyzet jócskán visszafogta az autóipar teljesítményét 2020-ban. A Datahouse adatai szerint a Citroën az egyik azon kevés márka közül, amely növelni tudta tavalyi személygépkocsi eladásait – közel 18%-kal, a 2019-es eredményéhez képest. Ezt elsősorban nagycsaládos kínálatának köszönheti. A márka hétszemélyes modelljei közül a Grand C4 Spacetourer volt a legnépszerűbb, 38,56%-át tette ki a 2020-ban eladott összes Citroën személyautónak. Ugyanakkor a Berlingo és a Spacetourer nagycsaládos kiviteléről sem szabad elfeledkezni, amelyek együttesen 32,7%-át adták a francia márka tavalyi személyautó eladásainak. A Citroen megújult kishaszongépjármű kínálata ugyancsak erős a magyar autópiacon: az elmúlt évben értékesített Berlingo Furgon, Jumpy, Jumper és C3 Profi modellek közös erővel 5,93%-os piaci részesedést biztosítottak a márkának.

Az Autóváros új szalonjának megnyitásával Észak-Buda Citroen kereskedése is megkezdte működését, a kínálat pedig további 16 modellel bővült. „A Duna Autónál mindvégig az ügyfél igényeit tartjuk szem előtt, igyekszünk a legkülönbözőbb elvárásoknak is professzionálisan eleget tenni. A potenciális vevőket most még teljesebben tudjuk kiszolgálni a francia márka modellpalettája által. Természetesen nemcsak újautó-vásárlás kapcsán, hanem szervizoldalon is állunk ügyfeleink rendelkezésére: mi fedjük le ugyanis az eddig ellátatlan észak-budai és pilisi területeket, megoldást nyújtva az itt élő Citroen tulajdonosok szervizigényeire. Arra pedig különösen büszkék vagyunk, hogy nálunk valósul meg először, egy helyen a Stellantis vezető márkáinak képviselete” – összegezte Markó Zoltán, az óbudai vállalat igazgatóságának elnöke.                         

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: