A rajongók
Hiányoztok, srácok, komolyan. Számos olyan pillanata van egy hétvégének, amikor nagyon szembetűnő, hogy nincsenek körülöttünk a rajongók – elsősorban a verseny előtti felkészülés óráit és a himnusz felcsendülését követő perceket emelném ki. Az is furcsa, amikor reggelenként a pályára tartunk, és nem találkozunk tömeggel… A rajongók nyüzsgése tényleg feltölt minket energiával minden nap kezdetén, így viszont az egész olyan… lapos. Magán a versenyen, miután bedugjuk a fülhallgatót, felvesszük a sisakot és csőlátással megyünk előre, a küzdelemre és a stratégiára gondolunk, de a leintés után megint olyan furcsa minden, olyan csöndes. Szerintem annak, aki idén szerzi meg az első dobogóját, biztosan nem lesz olyan emlékezetes a pillanat a szokásos atmoszféra hiánya miatt. A dobogók szintén nem mutatnak jól (robotok szállítják le a trófeákat?!), de persze attól ha esélyem nyílik megszerezni egyet, lecsapok rá, ne aggódjatok!
Az utazás
Idén néhány olyan király pályán versenyezhetünk, ahol egyébként nem tennénk, de a szokásos utazási mennyiséget személy szerint nagyon hiányolom, hiszen az is hozzáad az élvezeti értékhez. Néhány szuper országba és városba idén nem utazhattunk el, de még a szintén nagyszerű Barcelonában is csak a hotel és a pálya között mozoghattunk egészségügyi okok miatt. Nagyon hiányzik például Austin és Montreal, hogy meghallgassak egy élő koncertet, megkóstoljak egy helyi ételt, beszélgessek az ottaniakkal, vagyis kicsit megízleljem a kultúrát. Szeretném így felfedezni a világot!
A tréfák és a bajtársiasság
Mivel mindannyian a saját csapatunk kis buborékjában élünk, még a többi versenyzővel sem kerülünk interakcióba, nemhogy más csapattagokkal vagy a paddock más lakóival, akiket jól ismernek, akik már olyan régóta itt vannak, mint én. Elég furcsa, bár ha valaki nem annyira szeret szocializálódni, akkor ő most biztosan örül! Élveznünk kell a Formula-1 cirkuszát, mivel hatalmas részét teszi ki az életünknek, de ezeket a tréfálkozásokat, az interakciókat most mellőznünk kell, mert nem keresztezzük egymás útját. Nekem ez így kicsit olyannak érződik, mint amilyen az iskola volt: odamegyünk, megcsináljuk a dolgunk, majd csöngetéskor elhúzunk a francba.
A pilótaparádé
Minden évben van néhány versenyzői parádé, amelyek az egész szezon kimagasló pontjai maradnak. Mindig jó érzés hallani a közönséget, magunkba szívni a hangulatot, és ilyenkor egy kicsit büszkének is érezhetjük magunkat. Nagyon durva volt, hogy 2019-ben, az első renault-s versenyemen mennyi sárgát láttam az Albert Parkban – a rajongók képesek megadni egy versenyhétvége alapszínét! Ausztriában vagy Spában például tudjuk, hogy Max [Verstappen] miatt minden narancssárga színben úszik majd a pilótaparádén, Monzában pedig pirosban. Charles [Leclerc] tavaly hatalmas ünneplést kapott ott a győzelme után a pályát elárasztó, pirosba öltözött rajongóktól, ami biztosan élete egyik legszebb napja marad.
Semmit nem veszünk készpénznek
Csak akkor vesszük észre, hogy mivel rendelkeztünk, amikor megszűnik – így, hogy ezek az összetevők most hiányoznak, talán jobban fogjuk tudni értékelni őket, amikor visszakapjuk őket. Nagyszerű lenne végre átélni egy normális hétvégét, visszakapni az F1-nek ezeket a megszokott részeit, mert az azt is jelentené, hogy kicsit jobb hely lett a világ. Persze pozitívum, hogy egyáltalán versenyezhetünk, hiszen ilyen körülmények között versenyezni még mindig jobb, mintha egyáltalán nem tehetnénk, de nagyon várom már, hogy a dolgok visszatérjenek a régi kerékvágásba. Biztos vagyok benne, hogy ti is mind így vagytok ezzel.