DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
Egyéb

Okos funkciók, amik nélkül már nem is veszünk autót

A Z és α generáció számára természetes, hogy életük minden pillanatát meghatározza a digitalizáció. Az X és Y generáció már kevésbé érintett ebben, ugyanakkor az egyértelműen látszik, hogy ha autóvásárlásról van szó, akkor már ők is több „okos igényt” fogalmaznak meg a választottal szemben. Milyen lehetőségek állnak rendelkezésre manapság, és ezeknek mik az előnyeik, hátrányaik? Az ország legszélesebb autómárka-kínálatát egy helyen értékesítő vállalat összegyűjtötte mindezt.

„Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy napjainkban már nem elég, ha a kocsinkkal biztonságosan eljutunk A-ból B pontba” – kezdte Markó Zoltán, a Duna Autó Zrt. kereskedelmi és marketingigazgatója. „Az okos eszközök egyre inkább teret nyernek a gépjárművekben is, a gyártók az informatikai vállalatokkal párhuzamosan folyamatosan fejlesztenek, hogy a lehető legjobban kiszolgálhassák a vevői igényeket. A vezetéstámogató rendszerek közül a biztonsági funkciókra helyezik leginkább a hangsúlyt, a használat komfortérzetének növelése érdekében pedig a telefonközpontúság kerül előtérbe.” 

ee09948d-03de-4232-9229-51c916f259cd

A prémium hangrendszer és a multifunkciós kormánykerék is egyre nagyobb igény új autó vásárlásakor.


Az elmúlt évtizedben rengeteget fejlődött a járművek fedélzeti rendszere. Ma már alapnak számít, hogy beépített telefon-kihangosító rendszere, Bluetooth kapcsolata és USB csatlakozói vannak a modelleknek. Ugyanakkor egyre nagyobb az igény a színes, érintőképernyős kijelzőre, beépített navigációra, prémium hangrendszerre (mint a JBL a Kiánál vagy a BOSE a Nissannál), egyéb – például HDMI – csatlakozási forrásra, vezeték nélküli mobiltöltési lehetőségre, valamint a különböző funkciók eléréséhez a multifunkciós kormánykerékre. Az EU előírása miatt, a segélyhívó központokhoz bekötött SOS gomb pedig már kötelező eleme lett minden új autónak, 2018 márciusától.

Maga az autó fedélzeti rendszere is képes már a legtöbb esetben az osztott képernyős üzemmódban való működésre, illetve az internetmegosztásra. Sőt, a Volvókban és a Skodákban már beépített WiFi is segíti a szakemberek munkáját, hogy a szerviz könnyen le tudja hívni, tudja ellenőrizni a kocsi adatait. Emellett, a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően, egyre komfortosabb is a fedélzeti rendszerek használata, a digitális környezet teljesen személyre szabható. Az új Honda e például olyan, mintha az egész műszerfal egy hatalmas tablet lenne. 

28d17281-3636-46fd-b3a0-73a034feb9b1

Az új elektromos Honda e belülről olyan, mintha egy hatalmas tablet lenne a műszerfal helyén.

„Az okostelefon életünk szerves részeivé váltak – mondhatni ezzel kelünk, fekszünk. Miért pont az autózás során hanyagolnánk el a tudását? A vezetéshez kétféle módon hívhatjuk segítségül okoseszközünket. A már hétköznapinak számító Bluetoothon keresztül a médiafájlokat érhetjük el, valamint a telefon-kihangosító funkciót vehetjük igénybe. A legfrissebb újítás a telefontükrözés érintőképernyős kijelzőkön, ami már több kompatibilis, mobilról megszokott alkalmazás használatát is lehetővé teszi az autó kijelzőjén” – fejtette ki az óbudai vállalat szakembere.

Android és iOS mobil operációs rendszerrel egyaránt párosítható az új autók ezen funkciója. Biztonsági okokból viszont csak olyan alkalmazások tükrözését, megnyitását támogatja az autónk, amelyek hasznosak lehetnek a vezetés során – ilyen például a navigáció, a telefonkönyv vagy az időjárás. Gondoljunk csak bele, milyen zavaró és egyben balesetveszélyes lenne, ha a Messenger folyamatosan csipogna, az üzenetek felugranának a kijelzőn… A megoldás nagy előnye a már ismerős mobilfunkciók egyszerű kezelhetősége, illetve a tény, hogy a telefonunk szoftvere sokkal egyszerűbben és gyorsabban frissíthető, mint a járművek fedélzeti rendszere. Habár a telefontükrözés a fejlődés bizonyítéka, a felhasználóknak egy valami még mindig egy kis kellemetlenséget okoz: használatához a legtöbb esetben gyári USB kábelre van szükség.

87f4300a-e8bc-41c0-a838-1a2afabc38b6

Az autókba épített telefontükrözés hozzásegít a komfortosabb és biztonságosabb vezetéshez.

„Az autógyártók addig is igyekeznek egyre hatékonyabb információáramlást biztosítani a gépjárművek és a külvilág között. Egyre több modell képes a valós idejű információk begyűjtésére, amit felhasználhatunk ahhoz, hogy például élő forgalmi információkat kapjunk az utakról, vagy lássuk a környékünkön lévő, bejelentett szabad parkolóhelyeket. Ehhez viszont online kapcsolatra van szükség az információszolgáltatókkal. Az új autók pedig szerencsére már képesek WiFi-hez vagy a telefonunkkal megosztott hotspothoz kapcsolódni. Ráadásul a szoftverek frissítése sem jelenthet már problémát: a márkaszervizekben évente egyszer ingyen megteszik ezt a szakemberek” – emelte ki a Duna Autó Zrt. igazgatója.

Okostelefonunk funkcióit azonban nem csak az autóban, hanem azon kívül is élvezhetjük. Már szinte minden márka elérhetővé tett modelljeihez egy saját mobilapplikációt – többek között ilyen a MyPeugeot, MyŠKODA, MyHonda+, Volvo On Call vagy a Kia UVO. Legyen szó előre programozható hűtés-fűtésről, töltöttségi szintszabályozásról, az ajtók távolról való nyitás-zárásról, az autó pozíciójának elküldéséről vagy akár szervizértesítőről, a mobilunk segítségével előre felkészíthető vagy ellenőrizhető a négykerekűnk.

3eeb032e-db56-4029-bd0f-868b2421fafe

Több márkához hasonlóan, a Škodának is van saját mobilapplikációja. A MyŠKODA-val távolról is több funkciót elérünk az autónkban.

Intelligens alkalmazások és szolgáltatások teljes sora vár tehát ránk már az autónkban is, hogy mindig kapcsolatban lehessünk a külvilággal. Az előnyöket már ismerjük, de mi az autónk szinte teljes digitalizációjának hátránya? „Az összetett rendszerek adta előnyökért némi áldozatot is vállalnunk kell. Habár a modern technológia jócskán megkönnyíti az életünket, ügyelnünk kell arra, hogy az újítások – mint például a fizikai gombok hiánya vagy a nagyobb és színesebb kijelző – ne vonják el figyelmünket a vezetésről. Az elkényelmesedés, az információs rendszerre való teljes ráhagyatkozás ugyanis már nem egy balesetet okozott – pedig mindez elkerülhető lett volna, ha a sofőr ésszerűen, az adott közlekedési viszonyoknak megfelelően felülbírálja a helyzetet. Ezért mindig maximális odafigyeléssel legyünk az utazás során – szem előtt tartva saját magunk, útitársaink, és a közlekedés egyéb résztvevőinek biztonságát” – foglalta össze Markó Zoltán.                       

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: