DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

Menetpróba - Nissan Juke Tekna DIC-T 117 DCT

A japánok előbb szupermegosztó, majd szupernépszerű kompakt szabadidő-autójának megérkezett a második generációja. Az Juke-on érdekes, apró módosítások szolgálják a célt, az újabb tömegek meghódítását.

Akad persze egy elsőre egészen furcsa hír is az evolúciós lépcső mellé: az új Nissan crossovernek sokan felróják, hogy elsőre csak egyliteres, háromhengeres erőforrással lehet elérni, igaz a motorháztető alatt turbót is találunk. A dízel alkalmazását egyszerűen elvetették, a gyártó szerint így is elég takarékos a konstrukció. A tervek és az ütemezett felfuttatás szerint később azért érkeznek olyan variációk, mint az erősebb kivitelek és a ma már kötelező hibrid, de ezzel be is zárul a lehetőségek tárháza.

menetproba-2020-03-nissan-juke-01



A méretnövekedés ellenére (hossz: +85 mm, szélesség:+170 mm tengelytáv: +105 mm) az autó 23 kilóval könnyebb a kifutott modellnél, miközben a csomagtere 422 literesre növekedett – azaz ezt a kihívást is sikerült megoldania a gyár mérnökeinek.

Az utódnak nehezebb a dolga az első generációnál, mert a sok konkurens miatt már nincs egyedül a kategóriában. Ezért az előd igen erős karakteréből kicsit visszavettek. A marketingesek tanácsára eltüntették a karakteres „békaarcot”, a helyét egy elegánsabb megoldás vette át.

menetproba-2020-03-nissan-juke-04

A kétszínű fényezés és a nagy kerekek jól mutatnak, felnőttebbé varázsolják a Juke-ot a már megszelídült lámpákkal együtt

A másik fő változás, hogy a fülkébe beköltözött a Google asszisztens és sok vezetősegéd. Az igyekezet nem véletlen: a Nissannak trendi, érzelmekre ható szabadidő-autóval kell felvennie a harcot a piaci ellenfelekkel szemben.

menetproba-2020-03-nissan-juke-03

Hogy mindebből mit tapasztal a vezető a gyakorlatban? Az utastér felnőttesebb, a felhasznált anyagok szebbek, és a tapintásuk is elfogadhatóbb. Az érzelemkeltés ugyan kívül-belül megmaradt, de a formavilág már nem annyira karakteres, mint régen, ezek a vonalak jobban bejönnek a vevőknek.

A parkolóban jól működik a mobiltelefonról indítható autókeresés, a kocsi kérésre figyelemfelhívó dudálással vagy a fényszórózással válaszol gazdájának. A telepített Android Auto/Apple CarPlay és a netre előkészített autó ellenére mindössze egy USB-csatlakozót találni az utastérben, ami nehezen érthető. Az utastérben jól el lehet férni, még nagyobb termetűeknek is, de szerencsés öt helyett inkább négyszemélyesnek tekinteni az újdonságot.

menetproba-2020-03-nissan-juke-02

A műfaj furcsasága, hogy a sokat sejtető, hatalmas kerekek mögött mókásan kicsi féktárcsákat találni

Az autó igazi terepe a város. Az egyliteres motor átlagos menetteljesítményeket biztosít, hasonló a helyzet a dupla tengelykapcsolós váltóval is, amelynél már került gyorsabb megoldás is a kezünk alá. Ezzel a kombinációval vegyes körülmények között 7-8 literes a Juke fogyasztása. Ha változtatni akarunk a mini-szabadidőautó karakterén, három menetmód között lehet válogatni: szükség esetén még sportosnak is érezhetjük a Nissan újdonságát, ilyenkor legkeményebb a kiskocsi.   

Műszaki adatok:

Hossz/szél./mag.: 4210/1800/1595 mm

Motor: 999 cm3, 117 LE/5250, 180 Nm/1750–4000

Gyorsulás (0–100 km/h): 10,4 s

Ár: 7 119 000 Ft (alapár: 5 790 000 Ft)

Tesztautó: Nissan Balogh, Miskolc, 46/555400

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: