DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

Montoya közúti balesettel ünnepelte első F1-es győzelmét

Bár Juan Pablo Montoya már több mint tíz éve nem tagja a Formula-1 mezőnyének, még mindig tud olyan sztorit előásni a királykategóriában töltött időszakából, amin az olvasó csak mosolyogva tátja a száját.

A kolumbiai versenyző 2001 és 2006 között teljesített 94 nagydíja közül hetet tudott megnyerni, és azon kevesek közé tartozik, akik már első szezonjukban feljutottak a dobogó tetejére. Tizenhat évvel ezelőtt Monzában a Williamst vezette győzelemre, azt a napot pedig most ismét felidézte, hiszen rögtön ez ugrott be neki, amikor a Formula-1 hivatalos honlapja által készített interjúban arra kérték, mesélje el a legőrültebb dolgot, ami történt vele az F1-ben.

„Aznap, amikor Monzában megszereztem az első győzelmemet, reggel a pályára tartva balesetet okoztam a közúti autómmal” - kezdte mosolyogva a tényleg szürreális sztorit.

„Megérkeztem egy körforgalomhoz, és haladt előttem egy autó, de a többi irányból nem érkezett senki, így feltételeztem, hogy ő is lassítás nélkül tovább fog menni. Ehelyett viszont megállt előttem, én pedig belerohantam hátulról.”

montoya-2001



„Nem voltak nálam az autó papírjai sem, én pedig már be voltam öltözve csapatruházatba. Közöltem az illetővel, hogy sietek a versenyre, és csak megadtam neki a BMW-sek telefonszámát, én pedig az összetört autóval mentem tovább a pályára.”

„Ez tényleg igaz történet!” - nyomatékosította végezetül Montoya, majd pedig mindenkit megnyugtatott, hogy hét futamgyőzelméhez nem kellett hét vasárnap reggelen balesetet okoznia a pályára tartva.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: