DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 12. vasárnap
Egyéb

Még most sem hagyják békén Hamiltont

Amikor úgy tűnt, hogy lecsengett a Snapchat-botrány, és már túl is vagyunk a Japán Nagydíjon, a német Sky kommentátora illette kritikával a háromszoros F1-es bajnokot.

Sajnos a pályán kevés izgalmas dolog történt a mögöttünk hagyott hétvégén Suzukában, ezért hetekkel később is úgy fogunk emlékezni a Japán Nagydíjra, ahol kirobbant a „Snapchat-gate”, valamint ahol a Mercedes komédiázott Verstappen feljelentésével, majd annak visszavonásával.



A hétvége eseményeinek tükrében meglepő volt, hogy a Nico Rosbergtől elszenvedett újabb vereség után Hamilton milyen higgadt tudott maradni a Verstappen-féle manőver után. A brit nem pazarolt egy mondatnál többet a megmozdulásra, majd helyre tette csapatát a fellebbezést követően, és szorgalmazta, hogy lépjenek tovább.

Persze a média nem felejt, amelyre most Marc Surer, a német Sky F1-es kommentátora a példa, aki nyilatkozatában újfent megkérdőjelezte a brit pályán kívül mutatott viselkedését. „Minden évben milliókat keres, szerintem 30 milliót, vagy e körül, és mégsem akarja megválaszolni az újságírók kérdéseit” - mondta az egykori F1-es pilóta. „Úgy vélem, lehetne egy kicsit profibb is.”

Maga az érintett úgy vélekedik, hogy ez az ügy elvonja a figyelmét a vb-küzdelemről - mások ezt úgy értelmezhetik, hogy egyszerűen hiányzik belőle a tisztelet csapattársa, Nico Rosberg iránt. „Nem lenne igazságtalan, ha Rosberg nyerné a bajnokságot” - vélekedett Damon Hill, az angol Sky Sports szakértője. „Nagyon keményen dolgozik érte, persze, hogy szeretné elérni. Érdekes lesz látni, hogyan fog megbirkózni a nyomással, amikor egyre közelebb kerül a céljához” - tette hozzá a brit.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: