DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 8. szerda
Egyéb

Naponta több mint 10 autót lopnak el Magyarországon

Noha 15%-kal csökkent 2014-ben az előző évhez képest a gépjármű lopások száma, még mindig több mint 4 800 gépjárművet tulajdonítottak el tavaly. A lopások 70%-át Budapesten jelentik be: itt majdnem minden 200. autóra jut egy ilyen káreset.

Az évi 5-6000 gépjárműlopás és több tízezer közúti baleset ellenére csak minden 5. tulajdonos védi cascóval is járművét. Közülük évente minden 7. biztosítottra jut egy káreset. Ilyenkor jelentős összegeket térít ugyan a biztosító, de lopás vagy totálkár esetén az önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a tulajdonos ugyanolyan értékű gépkocsit vehessen. Rosszabb esetben arra sem jelent fedezetet, hogy maradéktalanul vissza tudja fizetni a hitelből vásárolt autó utáni tartozást – hívja fel a figyelmet a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt (EMABIT) és a Defend Insurance Kft.

18tkckayuobvcjpg



Bár az évtized elején az uniós trendekkel ellentétben Magyarországon növekedni kezdett az autólopások száma, amely 2012-ben megközelítette a 7 000-et, az elmúlt két évben már jelentős csökkenés volt tapasztalható. 2012-höz képest 30%-kal, 2013-hoz képest pedig 15%-kal kevesebb lopást regisztráltak tavaly. Az összes eset 60-70%-kát Budapesten jelentik be minden évben. Bár a fővárosban is az országoshoz hasonló mértékben csökkent a lopások száma, az autósok továbbra sem aludhatnak nyugodtan. A fővárosban majdnem minden 200. autóra jutott egy lopás tavaly, míg országosan csak kb. minden 770-edikre. A tulajdonosok persze nem csak a lopás, hanem az elemi- és totálkárok miatt is aggódhatnak.

Magyarországon körülbelül 800 ezren rendelkeznek casco biztosítással, így nagyjából minden 5. gépjármű esetén számíthatnak a tulajdonosok a kötelező felelősségbiztosítás által nem fedezet károk egy részének megtérítésére. A casco biztosítások esetén jóval nagyobb arányban jelentenek káreseményt, mint a kötelező biztosítás esetében: 2013-ban majdnem minden 7. casco biztosítottra jutott egy bejelentett káresetet, míg a kötelező felelősségbiztosítások esetén csak minden 31-re. Bár a casco biztosítás esetén az egy káreseményre jutó átlagos térítés mértéke 300 ezer Ft volt, sok esetben – pl. lopás, illetve totálkár esetén – a kár mértéke megegyezik az autó értékével.

Ilyenkor a tulajdonos az autó értékétől függően casco biztosítás mellett is jelentős összeget bukhat.  Egyrészt ugyanis a biztosító a káresemény bekövetkeztekor számított értéket veszi alapul, másrészt ebből az összegből vonja le a biztosított önrészét. A cascóval megtérített összeg ezért sok esetben nem elegendő önmagában arra, hogy a totálkárosra tört, vagy ellopott autó helyett azonos minőségű és felszereltségű autót szerezzen be a tulajdonos. Például 10%-os önrészű casco biztosítás mellett egy 6 milliós vételárú autó után – amelynek a forgalmi értéke a káresemény időpontjában 1-2 évesen már csak 4 millió volt – a károsult csak 3,6 millió forint kártérítésre számíthat.

„Kevesen tudják, hogy a magyar piacon már elérhető olyan kiegészítő biztosítás, amely a gépjármű teljes megsemmisülése (totálkár vagy lopáskár esetén) esetén megtéríti az alapbiztosítás által fizetett kártérítés és az eredeti vételár közötti különbséget akár a gépjármű vásárlásától számított 5 évig. A vételár biztosítás (GAP – Guaranteed Asset Protection) így megvédi a tulajdonost a pénzügyi veszteségtől. Ez különösen fontos lehet a finanszírozott gépjárművek esetén, mert ezzel kivédhető, hogy még több éven át kelljen a tartozást törleszteni egy olyan autó után, amit már nem is használhatnak”- mondta el Busa Zoltán, a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító (EMABIT) vezérigazgatója.

A CIG Pannónia EMABIT és a Defend Insurance Kft. által kifejlesztett GAP biztosítási termékek személy- és tehergépjárművekre is köthetőek. „A hazai piaci igényekre szabva többféle GAP biztosítást kínálunk ügyfeleinknek totálkár vagy lopáskár esetére. A klasszikus, casco biztosítás mellé köthető GAP biztosítás mellett – ami a casco biztosítás kártérítése és az egykori vételár közötti különbözetet fizeti meg – létezik olyan megoldás, amely a más által okozott totálkár esetén térít a károkozó kötelező felelősségbiztosításán felül. Elérhető olyan módozata is a biztosításnak, amely a fent említett kockázatok bekövetkezése  esetén az alapbiztosító által megtérített kár és a lízing finanszírozásban fennmaradt tartozás különbségére nyújt fedezetet. De a termékpaletta része a totálkár vagy lopáskár esetén a casco önrészesedés visszatérítésére szolgáló GAP biztosítás is” – mondta el Andrew Quirke, a Defend Insurance Group kereskedelmi igazgatója.

 
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: