DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. június 18. kedd
Egyéb

Nyolcból nyolc: Kiss Norbert a Slovakia Ringen is tarolt

Az ötszörös kamionos Európa-bajnok a misanói nyitány után északi szomszédunknál is mind a négy versenyt megnyerte a Révész Racing színeiben.

A Slovakia Ringen folytatódott a 2024-es kamion Európa-bajnokság. A Révész Racing pilótája  Kiss Norbert ott folytatta, ahol Misanóban abbahagyta. A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. közreműködésével versenyző magyar Európa-bajnok az időmérőn ismét a leggyorsabb volt szombaton, igaz, Jochen Hahn közel volt hozzá.

A versenyen viszont már nagy volt a különbség. Az első helyről rajtoló Kiss Norbert remekül jött el a start után, az élre állt, és folyamatosan növelte a távolságot német riválisával szemben. Csaták a középmezőnyben zajlottak, a Révész Racing pilótáját senki nem fenyegette, így több mint 6 másodperc előnnyel győzött Hahn és Albacete előtt.

kiss-norber-slovakia-ring-2



- Az első rajthely megszerzése mindig fontos, ez sikerült. A versenyen az első kanyarhoz egyszerre érkeztünk, de kívül tudtam tartani Hahnt, majd folyamatosan növeltem az előnyömet. Ez a pálya nagyon gumigyilkos, mert sok a hosszú gyors kanyar, ezért próbáltam óvni őket. A végén szándékosan lassítottam, hogy vigyázzak rájuk. Jól sikerült az első futam, örülök a győzelemnek – értékelt a leintés után Kiss Norbert.

A nap második versenyén, a fordított rajtrácsos futamon a 8. helyről rajtolhatott a magyar pilóta, de már az első körben három helyet javított. Kursim mellett egy bravúros előzéssel ment el, majd az élen haladó hármas üldözésébe kezdett. Féltávnál már Halm mögött a második helyen haladt, majd három körrel a vége előtt a német versenyzőt is megelőzve az élre állt. Ettől kezdve folyamatosan növelve előnyét megnyerte ezt a futamot is, bár az utolsó körökben kuplungproblémája volt.

- A verseny végén voltak gondok a kuplunggal, ezért nehéz volt váltani, a holnapi napra megjavítjuk az autót. Jó verseny volt, a pálya közepén van egy szakasz, ahol ha megfelelő távolságban vagy és jó időben fékezel, akkor remekül lehet előzni. Ez most is sikerült, ami a szurkolóknak is látványos. Remek versenynap van a hátunk mögött – mondta az EB címvédő.

A Révész Racing pilótája azok után, hogy szombaton mindkét versenyt megnyerte, vasárnap is a leggyorsabb volt. Kiss az időmérőn fél másodperccel volt jobb a második Hahn-nál, és ezúttal is megszerezte az első rajthelyet.

kiss-norber-slovakia-ring-1

A versenyen Kiss Norbert remekül jött el a start után, rögtön az élre állt, és végig magabiztosan haladva megnyerte az első futamot. A második helyen Hahn, a harmadikon Lenz ért célba.

- A tegnapihoz hasonlóan jól sikerült a rajt. Lenz próbált támadni minket a harmadik pozícióból, de inkább Hahn-nak kellett védekeznie, ez pedig adott nekem némi előnyt. A folytatásban vigyáztam a gumikra, és remekül ment az autó. A pénteki szabadedzéshez képest módosítottunk a beállításon,  sokkal jobb lett az egyensúly, amit köszönök a csapatnak – értékelt a leintés után a MOL által is támogatott Kiss Norbert.

A nap második versenyén, a fordított rajtrácsos futamon a 8. helyről rajtolhatott a magyar pilóta, és azonnal két helyet javított, majd fantasztikusan ment el Halm mellett is, így már dobogós helyen állt a címvédő. Taylor sem tudta sokáig tartani az ötszörös bajnokot, és az élre állva Kiss Norbert meglépett a többiektől, végül pedig megnyerte a második futamot is.

- Igazi csapatmunka a hétvégi újabb négy győzelem, amivel sporttörténelmet írtunk, mert korábban még senkinek sem sikerült az első két versenyen minden futamot megnyernie. Nagy köszönettel tartozom a Révész Racing-nek, remek autót vezethettem most is. Próbáltam türelmes maradni a versenyen, megvárni a tiszta előzési lehetőségeket, nem akartam feleslegesen kockáztatni, és sikerült ilyen remek eredményt elérni. Büszke vagyok az eddigi eredményeinkre – mondta Kiss Norbert.

A magyar pilóta a második versenyhétvégén is százszázalékos maradt, és az idei szezonban nyolc futamból nyolcat nyert meg, így maximális pontszámmal vezet összetettben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: