DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. január 28. szombat
Egyéb

Hideg Ádám negyedik helyet villantott első OK-s versenyén

A szeptemberi OKJ világbajnokságon megszerzett második helyezése után először állt rajthoz Hideg Ádám a WSK Final Cupon, az olaszországi Sarnóban. A HUMDA Academy versenyzője és a Sodikart gyári csapata is a jövő évi felkészülésnek szánta a versenyt. Ehhez képest egy előfutam 4. és egy döntő 12. helyezéssel sikerült elég nagyot villantaniuk.

 

Nagyon jól sikerült Hideg Ádám első futama a felnőtt, OK kategóriában. Az erősebb motor, az új gumik, de még az időjárás sem tudott kifogni rajta. A verseny előtti tesztet a Sodikart gyári csapata kihagyta, így Ádám szerdán az első szabadedzésen vezethetett először OK gokartot.

Hideg_Adam_WSK_FINAL_CUP_31



Az időmérőn csoportjában nyolcadik, összesítettben pedig 15. lett. Az első előfutamán egészen a harmadik helyig jött fel, amikor az utolsó körben kilökték. A második előfutamban, a felszáradó pályán nem működtek a beállítások, a harmadik futamban azonban megint csak jól szerepelt Ádám és negyediknek intették le.

Az elődöntőben sikerült felküzdenie magát a nyolcadik helyre, amikor meglökték és többen is elmentek mellett, de így is 12.-nek futott be.

A döntőben a 19. helyről rajtolva, hét pozíciót javított és az igen előkelő 12. helyet szerezte meg.

„Egész jó hétvégénk volt – mosolygott Hideg Ádám. – Nagyon élvezetes az OK gokarttal menni. Tesztelni jöttünk, ezért nagyon jó volt, hogy tudtunk vizes és száraz pályán is menni. A vízen oda kellett figyelnem, mert amikor a power szelep kinyit, hirtelen érkezik meg a nagy nyomaték és azonnal keresztbe áll a gokart.

Az időmérő előtti szabadedzésen műszaki hiba miatt megállt a gokartom, én már a pályán kívül voltam, amikor az egyik versenyzőtársam kicsúszott és eltalálta. Mivel öt centit elcsavarodott a váz, ezért azt már nem tudtuk használni, így a hétvégét a két vb-s vázammal teljesítettem, ami úgy tűnik szerencsét hozott.

Az eredmény könnyen lehetett volna ennél is jobb, de a 12. hellyel abszolút elégedett vagyok. Nagyon jó volt újra versenyezni és várom, már a Final Cup második futamát.“

A HUMDA Magyar Autó-Motorsport és Zöld Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által támogatott Hideg Ádám legközelebb november 10–13-a között áll rajthoz, a WSK Final Cup második futamán, Lonatóban.

Hideg Ádám, OK eredménye

WSK Final Cup, Sarno (Olaszország), 2022. november 4–6.

Résztvevők: 39

Időmérő csoport: 8.

Időmérő: 15.

CD előfutam: 14.

AC előfutam: 11.

BC előfutam: 4.

Előfutamok összesített: 19.

Eldöntő: 12.

Döntő: 12.

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: