DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

A Toyota már a versenypályákon teszteli hidrogénhajtású motorját

Az abszolút zöld, meléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás elektromos technológia vezető fejlesztője bejelentette, hogy hidrogénhajtású versenymotor fejlesztésébe kezdett.

A japán autógyártó egyébiránt a zéró emissziós hidrogén üzemanyagcellás techológia kapcsán korábban ingyenesen osztott meg versenytársaival mintegy 5700 szabadalmat, és mára a technológiával hajtott személyautót, kisteherautót, nagyteherautót, buszt, targoncát és vonatot is kínál, és a hajózás területén is megkezdte a fejlesztést. A Mirai hidrogén üzemanyagcellás elektromos személyautót hamarosan Magyarországon is bemutató Toyota úgy véli, a technológia belépése a versenysportba mérföldkőnek számít, hiszen innentől a legkeményebb körülmények között tesztelhetik majd, a tapasztalatok inspirálta fejlesztések pedig a jövőben a sorozatgyártott járművekben is visszaköszönhetnek.

Toyota_hidrogen_versenypalya



A Toyota bejelentette, hogy a karbonsemleges mobilitás felé vezető út fontos lépéseként hidrogénhajtású versenymotor fejlesztésébe és tesztelésébe fogott. Az első prototípus már menetkész, és a Toyota Corolla Sport versenyváltozatában debütál az ORC ROOKIE Racing csapatában. A különleges, hidrogénmotoros Corolla Sport első versenye a Super Taikyu Sorozat 2021-es kupájában megrendezendő 24 órás NAPAC Fuji Super TEC futam lesz május 21-23. között. A hidrogénüzemű motor teherbírásának és képességeinek valós versenykörülmények közötti tesztelésével a Toyota a hidrogénalapú mobilitás megteremtésének újabb fontos állomásához érkezik.

A prototípus ugyan hidrogénhajtású, de nem üzemanyagcellás, azaz nem a hidrogén és az oxigén kémiai reakciójában felszabaduló elektromosság mozgatja, hanem hagyományos, belsőégésű szerkezetű: a hidrogén egy módosított felépítésű benzinmotorban elégve termel mozgási energiát. A hidrogén tiszta égésének eredményeként a kipufogógáznak lényegében nincs széndioxid-tartalma. A hidrogénmotorokban gyorsabb az égés lefutása, mint a hagyományos benzinesekben, így ezeknek az erőforrásoknak különösen éles a gázreakciója. A tiszta égés miatt kifejezetten környezetbarát technológia lényegében mindent megőriz a vezetés hagyományos élményéből és élvezetéből. A prototípus motor működési mechanizmusa az alábbi linken tekinthető meg: Image of a hydrogen engine - YouTube

A Toyota neve régen összeforrt az élenjáró hajtástechnológiákkal és a folyamatos fejlesztéssel, és köztudott, hogy sorozatgyártású modelljeinek technológiáit a márka immár hagyományosan a versenysportban csiszolja tökéletesre.  Kiváló példa erre a múlt év szeptemberében bemutatott GR Yaris is. A hidrogénhajtással kapcsolatos biztonsági kérdésekben a Toyota mérnökgárdája az üzemanyagcellás elektromos hajtású Mirai modellel szerzett tapasztalatokra támaszkodik. A ma bemutatott versenyautó hajtásához használatos hidrogén a Fukusimai Hidrogénkutató Telepről, Namie városából, Fukusima prefektúrából érkezik majd. A hidrogén infrastruktúra és hidrogénhasználat népszerűsítésével párhuzamosan a Toyota és partnerei komoly részt vállalnak a Tohoku régió gazdasági megújításában és fellendítésében. A karbonsemlegesség felé vezető úton a Toyota eltökélt a hidrogénhasználat népszerűsítésében, elsősorban üzemanyagcellás hajtású, elektromos járművei által. Ugyanakkor a márka a hagyományos műszaki alapokra épülő hidrogénmotoroknak is szerepet szán a hidrogénalapú társadalom fejlesztésében és kiépítésében.

Műszaki adatok

Hengerűrtartalom 1618 cm3
Felépítés Soros háromhengeres, turbóval és közteshűtővel
Üzemanyag Nagy nyomású hidrogén
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: