DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Egyéb

A legendás belgiumi Spában versenyez Tóth László

A Forma-1-ből is jól ismert, legendás Spa-Francorchamps hét kilométeres aszfaltcsíkján folytatódik a héten a Formula Renault Eurocup jubileumi, 50. idénye, a mezőnyben pedig ezúttal is ott lesz Tóth László, a Bhaitech Racing magyar versenyzője.

Az Európa-kupában szereplő pilóták és csapatok legutóbb két héttel ezelőtt, a Barcelona mellett elhelyezkedő Circuit de Catalunyán versenyeztek, ahol Tóth a hétvége második futamán 10. lett, és kettő bajnoki ponttal gazdagodott.

A 20 éves magyar pilóta bemutatkozása jól sikerült, a Monzában még júliusban sorra került idénynyitón pontokat szerzett egy hetedik hellyel, azóta viszont több versenyen is lecsúszott a pontszerzés lehetőségéről, a legutóbbi, spanyolországi hétvégét megelőzően a franciaországi Magny-Cours-ban kétszer is a 11. helyen intették le.

NUR_FR_KN-7009_resize



A híres Eau Rouge elnevezésű, emelkedőn vezető kanyarjáról is ismert Spában az előrejelzések szerint az októberi általános időjárás fogadja majd a csapatokat. Hűvös idő, és gyakori eső jellemzi majd a következő napokat, így a versenyzőknek vélhetően nem lesz könnyű dolguk az amúgy is meglehetősen hosszú, és technikás vonalvezetésű pályán.

Az Ardennekben elhelyezkedő aszfaltcsíkon gyakran előfordul, hogy a pálya különböző részein eltérők az időjárási körülmények, így vélhetően a versenyautók beállítása és a gumiválasztás is kulcskérdés lesz a Formula Renault Európa-kupa idei hetedik fordulója során.

Spában a mostani hétvégén a 24 órás verseny miatt már csütörtökön megkezdődik a hivatalos program a szabadedzéssel, sőt, az első időmérő edzést is ezen a napon, 16.25 órától rendezik a mezőnynek. A folytatásban pénteken 10.40-kor megtartják a második kvalifikációt, 14.25-kor pedig elrajtol az első 30 perc+1 körös futam. Szombaton, még a 24 órás viadal rajtja előtt, 10.45 órakor rendezik a második verseny, amellyel véget is ér a hétvége az Európa-kupa résztvevőinek.

A Formula Renault Eurocup mezőnyének Spa után egy héttel már Imolában rendeznek futamokat. Ennek a különlegessége az lesz, hogy Formula Renault-sok a Forma-1-es világbajnokság mezőnyével együtt, azonos hétvégén versenyeznek majd az imolai aszfaltcsíkon, ahol az F1 történetének első Emilia Romagna Nagydíját rendezik meg.

A Formula Renault Eurocup-ban a tervek szerint még Hockenheimben és a Paul Ricard pályán is rendeznek versenyhétvégét november első felében.

A Spa-Francorchamps-ban sorra kerülő időmérő edzéseket és futamokat élőben lehet majd követni a Renault Sport Series Facebook-oldalán, valamint youtube-csatornáján.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: