DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Formula Renault Európa-kupa: A Nürburgringen versenyez Tóth László

Több mint egy hónap nyári szünet után a hétvégén a németországi Nürburgringen folytatódik a Formula Renault Európa-kupa 50. jubileumi idénye, a mezőnyben Tóth Lászlóval.

A Bhaitech Racing 20 éves magyar versenyzője a legutóbbi, Imolában rendezett versenyhétvége után néhány nap pihenőt követően Magyarországon végezte felkészülését szimulátorozással és konditermi edzéssel, majd augusztus végén külföldi edzőtáborba utazott.

A csapathoz múlt vasárnap csatlakozott a mezőny egyetlen magyar pilótája, aki a többiekkel együtt csütörtökön már hivatalos teszten gurul a pályára a Nürburgringen.

5_resize



A nyári szünetben a Bhaitech egyik olasz versenyzője, Nicola Marinangeli motorbalesetet szenvedett, meg kellett műteni, felépülése pedig több hónapot vesz igénybe, ezért sokáig úgy tűnt, hogy a Formula Renault Európa-kupa szezonját Tóth, valamint a szintén olasz Lorenzo Colombo folytatja csak. Szerda este azonban az istálló bejelentette, hogy a németországi versenyhétvégén Marinangeli autóját beugróként a 26 éves Vicky Piria vezeti majd, aki tavaly a női pilóták számára rendezett W Series elnevezésű sorozatban kilencedikként zárt az összetettben.

Tóth László a július elején, Monzában rendezett első hétvége második futamán hetedik lett, ezzel hat pontot szerzett, ám Imolában már nem sikerült pontokat gyűjtenie, részben műszaki hibák miatt.

A koronavírus-járvány miatt jelentősebb csúszással elkezdődött versenysorozatban az összetett pontversenyt négy futam után a brazil Caio Collett vezeti, megelőzve az argentin Franco Colapintót és a spanyol David Vidalest. Tóth László 14. az összetettben, közvetlenül a hozzá hasonlóan hatpontos csapattársa, Lorenzo Colombo mögött.

A Nürburgringen a csütörtöki tesztelések után pénteken kezdődik a versenyhétvége érdemi része, a mezőny délelőtt és kora délután egy-egy szabadedzéssel nyit, majd 16.25 órakor kerül az első időmérő edzésre, amely a vasárnap délelőtti verseny rajtsorrendjét határozza meg.

Szombaton 10.40-kor rendezik a hétvége második időmérőjét, amelyen a 15.35-kor kezdődő első futam rajtrácsa alakul ki. A vasárnapi verseny – amely a szombatihoz hasonlóan 30 perc+1 körös lesz – 10.25 órakor kezdődik.

Az időmérő edzéseket és a futamokat a Renault Sport Series Facebook-oldalán és youtube-csatornáján élőben lehet követni.

A Nürburgring után nem lesz lehetőségük a csapatoknak és a versenyzőknek a pihenésre, a jövő hétvégén máris folytatódik a sorozat 2020-as idénye, mégpedig Franciaországban, a Forma-1-ből is ismert Magny-Cours aszfaltcsíkján.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: