DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Javulás jeleit mutatja Zanardi

Napra pontosan két hónappal súlyos balesete után biztató hangvételű közleményt adott ki az olasz legendát ápoló kórház, amely szerint jelentős javulást állt be a sportoló klinikai állapotában.

Alex Zanardi még június 19-én szenvedett súlyos arc- és fejsérüléseket egy kézzel hajtott kerékpáros versenyen. A Formula-1-et is megjárt, a WTCC-ben futamgyőzelmet, a paralimpián aranyérmet szerző klasszist azóta összesen négyszer műtötték, egy rövid időre pedig a kórházból is átszállították egy rehabilitációs klinikára, ám hamar visszakerült az intenzív osztályra.

zanardi-dppi_1



Napra pontosan két hónappal a baleset után viszont újabb közleményt a milánói San Raffaele Kórház, amely végre biztató információkat tartalmazott: elmondásuk szerint javult Zanardi állapota, s immár nem kell intenzív osztályon kezelni.

„A július 24-i kórházba szállítása óta az intenzíven töltött időszaka után a páciens jelentős klinikai javulást mutat. Ebből kifolyólag jelenleg félintenzív kezelésben részesül az ideggyógyászati osztályon Luigi Beretta professzor irányítása alatt” – olvasható az említett közleményben, további részleteket azonban nem közöltek az olasz legenda pontos egészségügyi állapotáról.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: